Fűtés lesz a Pest megyei iskolákban, azt ígéri a megyeháza

Nem kapcsolja ki a fűtést a Dalkia Energia Zrt.

  • Eduline

Nem kapcsolja ki a fűtést a Dalkia Energia Zrt. a Pest megyei önkormányzat tartozása miatt az érintett két középiskolában, de a melegvíz-ellátást korlátozhatják – közölte a megyeháza sajtófőnöke szerdán, a cég előző napi közleményére reagálva.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A Dalkia Zrt. keddi közleményében egyebek mellett azt írta, hogy több millió forintos tartozások miatt csütörtöktől hat település összesen nyolc intézményében korlátozza, illetve leállítja az energetikai szolgáltatásait.

Tájékoztatása szerint a korlátozás Nagyatád városi, valamint Barcs, Mátészalka, Csenger, Nagykáta és Vác megyei fenntartású, elsősorban oktatási és nevelési intézményeit, kollégiumait érinti. A cég közlése szerint e települések összesen nyolc intézménye átlagosan 144 napja nem fizeti tartozásait, de van olyan is, ahol a legrégebbi, ki nem fizetett számla több mint négyszáz napja járt le, a tartozás összességében eléri a 65 millió forintot. 

A Dalkia Energia Zrt. a közelmúltban több mint 25 település intézményeivel sikeresen folytatott egyeztetéseket a tartozások átütemezéséről és azok befizetéséről, az említett hat településen azonban nem jártak sikerrel. 

Ambrus András, a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke szerdán azt mondta: a cég egyelőre a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskolában, illetve a váci Selye János Humán Szakközépiskolában is biztosítja a fűtést és a meleg vizet annak ellenére, hogy a megyeháza tavaly szeptember óta több mint 24 millió forintnyi tartozást halmozott fel. 

A megyei önkormányzat folyamatosan tárgyal a Dalkiával arról, hogy még az intézmények januári állami átvétele előtt csökkentse valamelyest a tartozását – fűzte hozzá a sajtófőnök. Ha nem születik megegyezés, sor kerülhet a két iskola melegvíz-ellátásának az átmeneti korlátozására, de fűtés mindenképpen lesz – mondta Ambrus András.

Októberben 18, Pest megyei fenntartású iskolában maradtak hidegek a radiátorok napokra, mert a Tigáz a megyeháza körülbelül 100 milliós adóssága miatt elzárta a csapokat. A szolgáltatást csak azután indították újra, hogy a kormány garanciát vállalt az októberi, novemberi és decemberi számlák kiegyenlítésére.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.