Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
„A felsőoktatás jelenlegi helyzetével kapcsolatban két fontos tényt kell leszögezni. Az egyik, hogy nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony az az összeg, amit a magyar állam felsőoktatásra fordít, ez nálunk mindössze a GDP egy százaléka. A felsőoktatási intézmények finanszírozási szempontból ugyanakkor szinte teljesen egy lábon állnak, a bevételeik 78 százaléka ugyanis különböző utakon bár, de állami forrásokból származik” – mondja Radó Péter.
Az oktatási szakértő elhibázottnak tartja az önköltséges képzés ötletét, inkább egy alaptandíj és egy piaci tandíj bevezetése mellett érvel. Szerinte nagy baj, hogy a hallgatók most nem fizetnek a tanulásért, viszont sokan kifejezetten sok kurzust végeznek el minimális munkabefektetéssel.
„A hallgatók érdekeit jelenleg a hallgatói önkormányzatok védik, ők azonban sokszor egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy a hallgatói terhek is növekedjenek. A jelenlegi helyzet ugyanakkor intézményeknek is kedvez, minél több kurzust hirdetnek meg ugyanis az egyetemen, annál több oktatói állást lehet fenntartani” – magyarázza.
Transzparens a HÖOK októberi tüntetésén. Nem akarnak fizetni, vagy nem ennyit akarnak fizetni?
Túry Gergely
Radó szerint a cél éppen ezeknek az érdekeltségeknek felülírása és a tudatos „fogyasztói” hozzáállás kialakítása lenne – vagyis a néhány ezer forintos alaptandíj bevezetése miatt a hallgatók szolgáltatásként tekintenének a felsőoktatásra. „Az alaptandíjat mindenképpen úgy kell kialakítani, hogy megfizethető legyen, de a hallgató úgy érezze, hogy hozzájárult a képzése költségeihez. A tandíj bevezetése ugyanakkor nem zárná ki, hogy a tehetséges, de rászoruló hallgatók is részt vegyenek a felsőoktatásban, az ő tanulásukat ugyanis állami és nem állami ösztöndíjakkal is támogatni lehetne” – mondja.
„Nonszensz, hogy az árat az állam mondja meg”
A „piaci tandíj” bevezetése – az alaptandíjjal ellentétben – az intézmények a bevételének növelését szolgálná, és lehetővé tenné, hogy szabad kapacitásaikat az egyetemek szabadon eladhassák a nemzetközi és hazai képzési piacon. Radó Péter szerint azonban nonszensz, hogy az „árat” az állam szabályozza, ugyanakkor az is elképzelhetetlen, hogy a tandíj a képzési költségek egészét fedezze – ha ez így lenne, akkor a magyarországi felsőoktatás jóval drágább lenne annál, mint amit a nemzetközi piac megenged.
Radó szerint a megoldást az jelenti, ha az intézményeket hagyják szabadon gazdálkodni, és akkor képesek lesznek arra, hogy a költségeiket különböző bevételi forrásokból finanszírozzák.
Stiller Ákos
A szakértő szerint a piaci tandíj tehát nem azt jelenti, hogy profit van rajta, hanem azt, hogy az intézmények a nemzetközi és hazai képzési piacról töltik fel a szabad helyeket, így a tandíj mindig annyi lesz, amennyit a hallgatók még hajlandóak kifizetni egy-egy képzésért. Az állami egyetemek azonban sosem mehetnek ki teljesen a piacra – az alapfinanszírozásuk mindenképpen a költségvetésükből jön.
Önköltség = nagyon sok pénz
Radó Péter azt mondja, mivel a hallgatók félévente újra beiratkoznak, elvileg kötelezhetőek lehetnének a tandíjfizetésre akkor is, ha még a régi rendszerben kezdték meg a tanulmányaikat – valójában ez mégis egyfajta szerződésszegésnek minősülne.
Az önköltséges képzés tervezett bevezetése Radó Péter szerint elsősorban az állami költségvetés hiányára és nem a felsőoktatás igényeire válaszol, és gyakorlatilag kiüti a felsőoktatási intézményeket a képzési piacról. „Az önköltségesről valójában nem beszélhetünk, fordítsuk ezt inkább úgy, hogy nagyon sok pénz. A valódi önköltségnél jóval magasabb összegű tandíj bevezetésének kettős hatása lehet: azok a fiatalok, akiknek nincs elég pénzük a képzésük finanszírozásához, kiszorulnak majd a felsőoktatásból, a fizetőképes fiatalok pedig tömegesen mennek majd a külföldi egyetemekre tanulni” - mondja.
