3 plágiumkereső, melyek segíthetnek ellenőrizni a szakdolgozatot
A plagizálás komoly jogi következményekkel járhat, ezért mindenképp használjatok plágiumkeresőt, ha szakdolgozatot írtok.
A plagizálás komoly jogi következményekkel járhat, ezért mindenképp használjatok plágiumkeresőt, ha szakdolgozatot írtok.
Május 5-én magyar nyelv és irodalommal indulnak az idei írásbeli érettségi vizsgák. Ha az utolsó pillanatig gyakorolnátok, annak a legjobb módja az, ha kinyomtatjátok és megoldjátok az elmúlt évek érettségi feladatsorait, majd a megoldókulcsok alapján ellenőrzitek, hogy hány pontot értetek el.
Úgy érzitek nem lesz elegendő időtök a felkészülésre, és jobb lenne inkább meg sem írni az érettségit, akkor felmerülhet bennetek a kérdés, hogy visszavonhatjátok-e a jelentkezéseteket.
A gyerek apja szerint nem ez volt az első eset, amikor a fiát bántalmazták diáktársai a mezőtúri iskolában.
Azt szeretnék, hogy az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóit a későbbieknek ne lehessen propagandacélokra felhasználni.
A nyertes diák ősszel a vetélkedő világdöntőjében képviselheti Magyarországot.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma hosszú Facebook-posztban reagált Schmidt Mária blogposztjára, miszerint az MTA maga a velünk élő sztálinizmus.
Edényi László történelemtanárral beszélgettünk arról, milyen hibákat kell elkerülni, és milyen praktikákat érdemes bevetni az írásbeli érettségin történelemből.
A magyar kutatóűrhajós olyan kísérleteket fog végezni az űrben, amiket utána a jelentkező iskolák is elvégezhetnek a rendhagyó fizikaórákon.
A 16 éven aluliak nem használhatják majd az alkalmazás Live (Élő) funkcióját szülői engedély nélkül.
A BM nem adta ki a Szülői Hang Közösségnek azoknak a kérdőíveknek az eredményét, amit még az iskolások szüleinek kellett kitölteniük arról, hogy a diákok a kompetenciamérés eredményeire kapjanak-e jegyet vagy beszámítsák-e a gimnáziumi felvételibe.
Így próbálják elkerülni a tankerületek a felmentési idő és az arra járó távolléti díj kifizetését.
A hallgatók szerint a megjelölt időkeret nem elég arra, hogy egy ilyen döntést rendesen átgondoljanak. Illetve a választható lehetőségek közül nem mind világos, hogy mivel is jár pontosan.
Mutatjuk a top 10 intézményt, ahol a legmagasabb átlagot érték el a tizenegyedikes diákok történelemből.
Míg tavaly mindegyik orvosképző egyetem elfogadta a máshol letett szóbelit, addig ez idén megváltozott.
Ezt jó, ha tudjátok, ha rossz a helyesírásotok.
Egy mai huszonévesnek már szinte esélye sincs saját erőből lakáshoz jutni — a számok durván rámutatnak, mennyire kiszorultak a fiatalok a lakáspiacról.
„Nehéz helyzet előtt állunk, ha egy gyereknek ma van öngyilkossági gondolata, és azt kell mondani neki, hogy majd két hónap múlva tudsz menni a pszichiáterhez.”
Az egyetem szerint megalapozatlan és félrevezető állításokat írtak róluk.
Maximum 100 pont értékben számos jogcímen többletpontokat zsebelhettek még be a felsőoktatási felvételi ügyintézési időszakában, amik akár a felvételitek sikerességét is eldönthetik. Mutatunk néhányat.