"Sérti az emberi méltóságot" - az adatvédelmi hatóság is megszólalt a diáklisták ügyében
Sérti az emberi méltóságot, az érintettek jóhírnevét, becsületét, de akár rágalmazást és becsületsértést is...
Sérti az emberi méltóságot, az érintettek jóhírnevét, becsületét, de akár rágalmazást és becsületsértést is...
Eduline
Azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében - mondta Fábri...
MTI
Az MSZP szóvivője arra kéri az ELTE vezetését, tisztázza, hogy a bölcsészkar hallgatói önkormányzata (HÖK) valóban...
eduline/mti
Kedden tartották az első tárgyalást az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) hallgatói...
Czervan Andrea
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberei a metróaluljáróban állították meg az ELTE-s egyetemfoglalás egyik résztvevőjét...
Eduline
Világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján készített listákat a gólyákról az ELTE...
Eduline
Elítéli az ELTE BTK egyetemfoglalóinak fóruma, hogy Garbai Ádám, a bölcsészkar HÖK-elnöke a hallgatók érdekeire...
Eduline
Milyen feltételekkel kaphattok állami ösztöndíjat? Milyen változásokra számíthattok a következő hetekben? Miért támadják a "röghöz kötést" a diákok? A leggyakoribb kérdések és válaszok a hallgatói szerződésről.
Eduline
Újra megjelentek az apróhirdetési oldalakon a hamis diákigazolvány-matricák.
Eduline
Hallgatói szerződés vagy önköltséges képzés - a kettő közül kell választaniuk azoknak a felvételizőknek, akik 2013...
Eduline
Országos razziát indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a tiltott helyeken való dohányzás visszaszorítására. Hol lehet rágyújtani az egyetemek, iskolák környékén? Mennyit kell fizetnetek, ha megszegitek a szabályokat? Utánanéztünk.
Eduline
Rogán Antal szerint bármely diák bátran aláírhatja a hallgatói szerződést, amelynek tartalmáról lehet tárgyalni, a...
Eduline
Levélben hívta fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorának figyelmét az ELTE bölcsészkarának HÖK-elnöke azokra az...
Eduline
Körülbelül kétszáz egyetemista tüntetett hétfő este a fővárosban a kormány felsőoktatási intézkedései ellen: a menet...
Eduline
Összevitatkozott a felsőoktatás állami támogatásán Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti...
Eduline
"Itt a Nemzeti Nyomozó Iroda az ELTE-n, és kihallgatás akar tartani, mert szerintük hidat akartunk foglalni, és ez...
Eduline
A kormány felsőoktatási kudarcának megnyilvánulása a hallgatói szerződések rendszere, a "röghöz kötés" - mondta a...
MTI
A tavalyinál 3 milliárd forinttal kevesebb állami támogatást irányoztak elő a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE) a...
Eduline
A jövő évtől megszűnnek a szláv nyelvi szakok a Nyíregyházi Főiskolán, a hallgatók eddig orosz, ukrán és ruszin...
Eduline
Még nem készült el a diákigazolványotok? Milyen igazolással lehet igénybe venni az utazási kedvezményeket? Mire kell odafigyelni bérletvásárláskor? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Eduline