Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megjelent a Guardian friss egyetemi rangsora: az első helyen a Cambridge végzett, a második az Oxford, a harmadik...

Megjelent a Guardian friss egyetemi rangsora: az első helyen a Cambridge végzett, a második az Oxford, a harmadik pedig a London School of Economics (LSE) lett. A lista nem okozott meglepetést: a Cambridge és az Oxford már 2012-ben és 2013-ban is elvitte az első és a második helyet.
A rangsort a végzős hallgatók elégedettsége, az oktatók és a hallgatók aránya, az egy hallgatóra jutó képzési idő, a hallgatók eredményei és munkaerő-piaci tapasztalatai állítják össze.
Melyik egyetem a világelső?
A Times Higher Education friss világranglistáján az idén is a Harvard végzett az élen, a második a Massachusetts Institute of Technology (MIT), a harmadik pedig a Cambridge lett: az első tíz helyezett listáját itt találjátok. A leideni egyetem rangsorában az első húsz között viszont egyetlen európai intézmény szerepel, de az sem brit: erről itt olvashattok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.