Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Orbán Viktornak írtak levelet a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanárai, ezzel szeretnék egyértelművé tenni, hogy...

Orbán Viktornak írtak levelet a Színház-és Filmművészeti Egyetem tanárai, ezzel szeretnék egyértelművé tenni, hogy Kerényi Imre téves információkat közölt intézményükről. Mindemellett állásfoglalást kérnek a kormányfőtől arról, érvényesek-e azok a szavak, amelyeket a miniszterelnöki megbízott kimondott - írja a szinhaz.hu.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kerényi Imre miniszterelnöki kormánymegbízott egy áprilisi, a Belvárosi Polgári Szalonban tartott beszélgetésen azt mondta: "mint a nyavalya", úgy venné el a színművészeti pénzét, mert elégedetlen az oktatással.
Kerényi szerint nagyon sok olyan magyar felsőoktatási intézmény van, ahol van tennivaló. "Én arról álmodoztam pár éve, hogy itt megnyerik a választást, aztán egy alkirály odakerül, és kézbe veszi a színészoktatást. Van itt egy feladat. A színészek sűrűjébe látok vagy járok, és egyszerűen nem tudnak olyan dolgokat, amit muszáj tudni. Nem rendelkeznek olyanfajta műveltséggel és varázslattal, amivel egy természetes magyar színészegyéniség, egy ügyes kántor ma Zalaegerszegen… Ott volt a képesség" - tette hozzá.
Ascher Tamás, az egyetem rektora azt mondta: "Természetes, hogy egy modern, 21. századi egyetem egyidejűleg tanít nemzeti és európai szellemben. Ugyanolyan fontos számára a nemzeti, mint a világ kultúrája. Mind a kettőnek megvan a maga helye. (…) A mi munkánkat nem egy miniszterelnöki biztos véleményezi – mindenféle személyes sértettségekkel és magánemberi dühökkel megterhelve -, hanem egy úgynevezett akkreditációs bizottság, ami négy-ötévenként minősít minden magyar egyetemet. A mi fenntartónk az Emmi (Emberi Erőforrások Minisztériuma), neki tartozunk felelősséggel, és egy olyan szellemi térben létezünk, ahol komoly tudományos és művészeti kérdések forognak".
Kerényi Imre azon kijelentésével kapcsolatban, hogy a színművészeti "kis rabszolgákkat" nevel, Ascher Tamás közölte: "Csak a színészoktatásról beszél, elfelejti, hogy az egyetemen rendezőket, dramaturgokat, filmrendezőket, operatőröket, gyártásszervezőket, hangmérnököket is képzünk. Sokkal szélesebb a paletta. Miért nevelnénk rabszolgákat a saját szakmánkban? Miért lenne jó nekünk, ha nem kreatív, önálló gondolkodású művészek azok, akik bennünket, rendezőket körülvesznek a színházainkban? Én azt gondolom, a kis rabszolga nem jó színész" - tette hozzá Ascher.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.