Már el is kezdték a megszűnő szakok kiválogatását?
Az októberben nyilvánosságra hozott felsőoktatási koncepció az utóbbi négy évben már az ötödik-hatodik ilyen dokumentum. Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint még az idén elfogadhatják, ami a szakok számának drasztikus csökkentésével és új intézménytípusok megjelenésével járhat.
A dékán beszélte le a nemi erőszak áldozatát a feljelentésről
Egy két évvel ezelőtti csoportos nemi erőszak miatt tört ki botrány az egyik patinás amerikai egyetemen. Az áldozatot nem csak barátai, de a dékán is igyekezett lebeszélni a feljelentésről, az intézmény hírnevére hivatkozva - írja az Origo.
Újabb változások várnak az egyetemistákra: mindenkinek felmérőt kell írnia
A felsőoktatási stratégiát december 5-én vitatja meg a Felsőoktatási Kerekasztal, az ahhoz kapcsolódó első törvények, rendeletek a kormányzati és európai uniós jóváhagyás esetén jövő tavasszal születhetnek meg - mondta a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szombaton Pécsen.
Hihetetlen történet: egy könyv mentette meg a floridai diák életét
Három diák sebesült meg szerda éjszaka egy lövöldözésben, a Floridai Állami Egyetem tallahassee-i campusának könyvtárában. Egyikük állapota válságos, egy negyedik diákot pedig csak tankönyvekkel teli táskája mentett meg.
"Rizikós, de megéri" - szabadság és tőke kell a pályakezdő vállalkozóknak
Vállalkozói vagy alkalmazotti lét? Biztonság vagy szabadság? Friss diplomásokat kérdeztünk arról, miért indítottak saját vállalkozást, és milyen nehézségekkel küzdöttek meg.
Kövér szerint a felsőoktatás a legsikeresebb ágazat
A nemzetgazdaság egyik legsikeresebb és legversenyképesebb ágazatának nevezte a felsőoktatást a házelnök pénteken, az Óbudai Egyetem Napján. Kövér László hozzátette: minden lehetőség adott, hogy létrehozzák Közép-Európa legjobb felsőoktatási rendszerét.
Ezek az ország legjobb jogi egyetemei - itt a 2015-ös rangsor
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem vezeti a HVG jogi képzésterületi rangsorát. Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2015, benne tíz képzési terület és több mint negyven szak rangsorával.
Több ezer egyetemista tüntetett Londonban a tandíj ellen
Több ezer diák vonult fel szerdán London központjában a felsőoktatási tandíj, a hallgatókat terhelő adósságok és az oktatásra fordított állami kiadások szűkítése ellen tiltakozva.
Így lesz egy kósza ötletből menő vállalkozás
„Airsoftnagyhatalommá” válhat Magyarország, ha beindul a Cratus airsoftkellékek gyártása, amelyek iránt nem csupán a magyar honvédség, hanem számos külföldi forgalmazó is érdeklődést mutat. Ez csak egy a Pécsiközgáz Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központjában életre keltett projektek közül.
Egyetemisták, figyelem! Így változik decembertől a vasúti menetrend
Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV-Start.
Ezek a legjobb gazdasági egyetemek és főiskolák: íme, a 2015-ös rangsor
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem és a Zsigmond Király Főiskola vezeti a HVG gazdaságtudományi képzésterületi rangsorát. Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2015, benne tíz képzési terület és több mint negyven szak rangsorával.
Ezeken a fotókon röhög az internet: így alszanak az egyetemisták
Mi történik, ha nem pihenitek ki magatokat a hétvégén, és az egyetemi előadásokon pótoljátok be az alvást? A fotótok könnyen felkerülhet a Facebookra.
Újabb nemzetközi rangsorra került fel a Corvinus, az SZTE, az IBS és az ELTE
A Corvinuson és a szegedi egyetemen is jól érzik magukat a külföldi hallgatók - derül ki a StudyPortals felméréséből.
Teljesen ingyen utazhatnak a szlovák vasúton a diákok
Életbe lépett hétfőn Szlovákiában a széleskörű vasúti utazási kedvezményeket bevezető kormányzati intézkedése, amelynek értelmében a 26 évesnél fiatalabb diákok jelentős része és a 62 évnél idősebbek ingyenesen utazhatnak vonaton az ország területén.
Tippek pécsi egyetemistáknak: a legjobb helyek listája
Nem csak Budapesten jó egyetemistának lenni: ma körbejárjuk a legjobb pécsi szórakozóhelyeket, és azt is megnézzük, anyagilag jobban jártok-e, ha vidéken tanultok tovább.
Meddig tarthatjátok meg az állami ösztöndíjas helyet az egyetemen?
Mennyi ideig maradhattok állami ösztöndíjas helyen, ha már túlcsúsztatok a képzési időn? Mi történik a megmaradó félévekkel? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Rosszul járt a gyakornokokat ingyen foglalkoztató médiacég
Az amerikai lapkiadó cég, a Condé Nast csaknem 7500 gyakornokot foglalkoztatott fizetés nélkül vagy minimálbér alatt. A gyakornokok végül másfél milliárd forintnyi kárpótlást harcoltak ki maguknak.
Videó: a nyolc legidegesítőbb dolog, amit a könyvtárban tehettek
Készüljetek fel, mert nemsokára itt a vizsgaidőszak, és a könyvtárakban felbukkannak a legfurcsább hallgatók is.
Tíz egyetemi dolog, ami nem fog hiányozni a diplomaosztó után
A csütörtöki bulik, a legjobb professzorok, az egyetemi napok, sőt még a büfé jellegzetes melegszendvicse is sokáig hiányozni fog az egyetem befejezése után - viszont a következő tíz dologtól valószínűleg szívesen elbúcsúztok majd.
Újra egyetemre jár Matolcsy, aki akár a saját könyvéből is tanulhat
Akár a saját könyvéből is tanulhat Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktori iskolájának hallgatója.