Költözik a Pázmány bölcsészkara

Új helyre, az IBS régi épületébe is beköltözik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara, de közben valószínűleg náluk marad a piliscsabai campus is. Társadalomtudományi képzésre már csak Budapesten lehet majd járni – írta az MNO.

  • Eduline
Wikipedia

2012-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetése a 18 éve használt piliscsabai campus mellett Budapesten is meghirdette a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar képzéseit.

Az MNO arról ír, hogy ősztől újabb helyszínnel bővül a kar gyűjteménye: az International Business School (IBS) Tárogató utcai, régi épületét fogja bérelni az egyetem. Az IBS 2014-ben új helyre költözött, és az üresen álló építményt immár az IBS Office Center adja bérbe.

„A Sophianumon kívül egy másik helyen is megkezdődik az oktatás az őszi tanévtől, kifejezetten azon képzések számára, melyeket Budapesten, vagy Budapesten is meghirdettek. Nem kizárólagos bérleményként lesz használva” – mondta az MNO-nak egy, a neve elhallgatását kérő vezető.

A létszámnövelés magával hozza a differenciálódást: „A Sophianumban leginkább a társadalomtudományi szakok kapnak helyet, és ez még inkább így lesz a jövőbeni profiltisztítást követően – a kommunikáció és médiatudomány alapszak azonban kivételt képez.”

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.