Friss bejelentés: változik a Diákhitel kamata

Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is 2 százalék - jelentette be Bugár Csaba, az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.







Hatalmas eredménnyel tért haza a Miskolci Egyetem informatikuscsapata

A Miskolci Egyetem informatikushallgatói csapata – zsinórban immár negyedjére – 2017-ben is bejutott a nívós, világszerte jegyzett szuperszámítógép-verseny döntőjébe. Az Asia Student Supercomputer Challenge (ASC17) Kínában rendezett döntőjéből a fiúk „Első osztályú csapat” díjjal tértek haza.



Nem kaszálják el a lex CEU-t?

A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó forrás azt állította, a kormány biztos benne, hogy nem kaszálja el az Alkotmánybíróság a törvényt.





Ingyenes képzések indulnak egyes egyetemeken

A kormány piaci szereplők bevonásával versenyképesebbé teszi az informatikai képzést Magyarországon - jelentette be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.