Siralmas ösztöndíjhelyzet: bajban az egyetemisták, tíz éve nem emelkedtek az ösztöndíjak

Évről évre egyre komolyabb anyagi problémákkal küzdenek az egyetemisták és főiskolások: miközben a kiadásaik az albérletpiac robbanása miatt meredeken emelkednek, addig a tanulmányi ösztöndíj összege tíz éve változatlan, a minimumösszeg lassan már egy Budapest-Debrecen retúrjegyre sem elég. A problémát évek óta maga előtt görgeti a kormány. A 2018-as költségvetésből úgy tűnik, jövőre sem számíthatnak több pénzre a hallgatók, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) továbbra is legalább 40 százalékos emelést kér a kormánytól.




Új épületeket kap az Állatorvostudományi Egyetem

Kormányzati támogatással új épületekkel bővül a közeljövőben az Állatorvostudományi Egyetem - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az egyetem tanévnyitó ünnepségén pénteken, Budapesten.













Zseniális, amit az egyetemi rektor mondott: "ez olyan, mint a Despacito"

A felsőoktatásban egyértelmű, világos szabályokra és viselkedésre van szükség a tiszta versenyhelyzet és az egyenlő lehetőségek biztosítása érdekében - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, a McDaniel College budapesti kampuszának évnyitó ünnepségén. Ahol a rektor beszéde vitte a pálmát: azt mondta, az oktatás olyan, mint a Despacito..





"Az autokraták magasztalása elfogadhatatlan" - újabb tanszék csapott oda a Debreceni Egyetemnek

A szenátus "döntésével semmibe vette azokat a polgárait, akik a tudományos és az oktatási szabadság versenyfeltételei között járultak hozzá az intézmény nehezen megszerezhető jó híréhez" - írják Putyin díszpolgári címéről a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének munkatársai. Nem ez az első tanszék, amelynek oktatói elhatárolódnak az orosz elnök kitüntetésétől.