Lelassultak a CEU-ról szóló tárgyalások Palkovics szerint

Két kérdés maradt a CEU működése kapcsán, ha ezeket sikerül tisztázni, létrejöhet a megállapodás a kormány és New York állam között – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Palkovics László oktatási államtitkár.

  • Eduline
Reviczky Zsolt

A lapnak Palkovics László azt mondta, lassultak a CEU-ról szóló tárgyalások, most New York állam válaszára várnak.  

Az oktatásért felelős államtitkár hozzátette: továbbra is zajlanak az egyeztetések, sőt már formálódik a megállapodás a kormány és New York állam között. Alapvetően két tisztázandó kérdés maradt: az egyik az amerikai campus létrehozásának, a másik az amerikai képzés elindításának kérdése. Az amerikai képzés az, amellyel kapcsolatban még nem tudnak dűlőre jutni, kérdés, hogy utóbbi mikortól és hogyan induljon el.

Palkovics ugyanakkor emlékeztetett, ez év végéig kell létrejönnie a megállapodásnak, amely tarthatónak tűnik, amennyiben az amerikai félnek is ez a szándéka. Az államtitkár leszögezte: nem akarnak a törvényen módosítani, annak valamennyi intézményre egyformán kell vonatkoznia.

Feladta a kormány eredeti tervét, de nem oldódott meg a CEU ügye

A magyar kormány állítólag már nem ragaszkodik az egyik teljesíthetetlen feltételhez CEU-ügyben, de ettől még maradt egy kivitelezhetetlen feladata az intézménynek. Feladta a kormány eredeti elképzelését, és megelégedik azzal is, hogy New York állammal írja alá a megállapodást a CEU működéséről - értesült a hvg.hu. A portál szerint a megállapodás már a küszöbön van.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.