Még egy ösztöndíj-lehetőség, amellyel külföldön tanulhattok

Újabb ösztöndíjra pályázhattok, ha külföldi félévet vagy rövid tanulmányutat terveztek. Idén október 31-ig még van lehetőségetek pályázni.

  • Eduline
Shutterstock

Mi az a Ceepus ösztöndíj?

Egy olyan ösztöndíj, amellyel Közép-Európa más országainak egyetemein, főiskoláin tanulhattok úgy, hogy az ottani tanulmányaitokkal krediteket is szereztek itthon. A pályázati lehetőségekről bővebben itt olvashattok.

Kiknek szól a pályázat?

Azoknak, akik

  •  valamely, a programban részt vevő ország felsőoktatási intézményében tanulnak teljes képzésben;  
  • legalább 2 lezárt félévük van a kiutazás megkezdéséig;   
  • a küldő és a kiválasztott fogadóintézmények koordinátorai támogatják a kiutazást (ami azt is jelenti, hogy a pályázat beadása/feltöltése előtt fel kell venni velük a kapcsolatot).

Így szerezhettek akár 200-350 ezer forint támogatást, ha külföldi részképzésre mentek

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi - felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. június 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható külföldi részképzés támogatására felsőoktatási hallgatók számára. Kiknek szól a pályázat?

Mennyi az ösztöndíj összege?

Az ösztöndíjat a nyertes pályázó a fogadó országtól kapja, ennek mértéke országonként eltérő. Az aktuális összegekről a Központi CEEPUS Iroda honlapján tudhattok meg többet, az egyes nemzeti CEEPUS irodák linkjeire kattintva.

Meddig lehet pályázni?

A támogatás leadásának határideje az őszi fordulóban (a tavaszi félévre: 2017. október 31.

Így kaphattok akár 375 ezer forintos ösztöndíjat félévente: íme, a részletek

A Klebelsberg Központ az idei tanévben is meghirdette a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programot, amelyre idén először a gyógypedagógus-képzésben részt vevők is jelentkezhetnek. A sikeres pályázók félévente 125 ezer és 375 ezer forint közötti összeget nyerhetnek el.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.