Bodajki gólyatábori botrány: ezért szüntette meg a rendőrség a nyomozást

A rendőrség szerint az elsősök nem voltak kiszolgáltatottak, mert a tábort bármikor szabadon elhagyhatták.

Vadai Ágnes DK-s képviselő az Eduline cikke alapján tett fel írásban egy kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, amelyben arra volt kíváncsi, hogy „milyen lépéseket tesz az ügyészség a BME VIK bodajki gólyatáborában történtek minden körülményre kiterjedő feltárására?”

Polt ezt feljelentésként tekintette, és továbbította a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának. A képviselő közösségi oldalán számolt be arról, hogy a rendőrség nem nyomoz tovább az ügyben.

 

 

Az eset kapcsán a rendőrség azt vizsgálta, hogy a BME VIK bodajki gólyatáborában kényszerítették-e, megalázták-e az elsősöket, kiszolgáltatott helyzetben voltak-e a gólyák, és történt-e becsületsértés. A rendőrség szerint mivel a gólyák bármikor elhagyhatták a tábort, ezért nem tekinthetőek kiszolgáltatott személyeknek. Emellett pedig a "kényszerítés bűncselekmény objektív feltételei nem álltak fent, így e bűncselekmény megvalósítása sem állt fent" és az sem volt megállapítható, hogy a gólyatáborban történtek csorbították a diákok becsületét a bűncselekmény megállapításához szükséges mértékben.

A rendőrség hozzátette, hogy ha az érintett bodajki gólyák közül feljelentést tenne vagy olyan körülmények jutnak a hatóság tudomására, ami alapján eljárás indításának lenne helye, a szükséges intézkedéseket megteszik.

Az Eduline-on több cikkben is beszámoltunk arról, hogy az elsősök szerint a BME VIK bodajki gólyatáborában durván, sokszor megalázóan bántak velük a felsőbbéves szeniorok. Az eset kapcsán egykori hallgatók is írtak szerkesztőségünknek, miszerint a munkatáborokra (és a szakemberek szerint a stanfordi börtönkísérletre) emlékezetető tábor, nem egyszeri alkalom volt, hanem évtizedes hagyomány, amelyről nem lehetett beszélni senkinek nehogy lelőjék a leendő gólyák előtt a poént. A szerkesztőségünkhöz beérkező olvasói levelekből azonban az is kiderült, hogy a felsőbbévesek nem csak a BME-n eshettek túlzásokba.

A BME a botrány kirobbanása után munkacsoportot állított fel, amelynek eredményét az oktatási jogok biztosához is elküldik.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.