Modellváltási hullám, keresztféléves ponthatárok, középiskolai pótfelvételi - mutatjuk a hét híreit

Oktatási hírekből a héten sem volt hiány: újabb három egyetem szavazta meg a modellváltást, meghosszabbították a járványügyi korlátozásokat, kiderültek a keresztféléves ponthatárok, megtartották a középiskolai felvételi első pótnapját, (végre) megjelent az érettségi jelentkezési lapja.

  • Eduline

Újabb három egyetem szavazta meg a modellváltást

Péntek délután Szegeden is és Pécsen is megszavazták az egyetemi modellváltást, csütörtökön a Semmelweis Egyetem szenátusa is a fenntartóváltás mellett döntött, követve a Debreceni Egyetem múltheti példáját. 

A héten egyik interjújában Orbán Viktor is kitért az egyetemi átalakításokra. Kiemelte, hogy a bár az egyetemek döntenek a kérdésben, de "akarjanak benne részt venni". A kormány célja, hogy a következő évtizedben a gazdaság motorja a felsőoktatás, a tudomány legyen.

Miközben folyamatosan arról számolunk be, épp melyik felsőoktatási intézmény kezdett modellváltásba, addig a kormány úgy döntött, újabb egyetemet hoz létre, ami a tervek szerint állami intézmény lesz. A hvg információi szerint nemsokára pont kerül az elsősorban szőlészeket és borászokat képző Tokaj Egyetem megalapítására, amelynek a központja Sárospatak lenne. 

Márciusig még biztos, hogy marad az online oktatás

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön bejelentette, hogy március 1-ig maradnak a járványügyi korlátozások. A védelmi intézkedések fenntartását február második felében felülvizsgálják. Két esetben lehet akkor enyhítés: ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, illetve, ha van elég vakcina - tette hozzá. 

Az egyetemisták alapvetően online kezdik az új félévet, ugyanakkor egyes gyakorlati képzések továbbra is a személyesen zajlanak majd. Eddig 33 esetben engedélyezték az egyetemeknek a személyes oktatást a következő félévre, persze csak ott, ahol ezt az intézmény vezetése kérte.

Kihirdették a keresztféléves ponthatárokat

Január 25-én, hétfőn megjelentek a keresztféléves felvételi ponthatárai. Kiderült, kik kezdhetik meg a felsőfokú tanulmányaikat februártól. A héten azt is megnéztük, hány pontot kellett elérni a legnépszerűbb mesterszakokon, alapszakokon és felsőoktatási szakképzéseken.

A héten tartották ez első középiskolai pótfelvételit

Csütörtökön pótvizsgáztak azok az általános iskolások, akik január 23-án nem tudták megírni a középiskolai felvételit. Itt megnézhetitek a feladatlapokat és a megoldásokat. Az egy héttel ezelőtti felvételik első eredményeit pedig itt találjátok.

Megjelent a 2021-es érettségi jelentkezési lapja

Rengetegen kérdeztétek tőlünk a napokban, hol találjátok. Örömmel jelentjük - bár sokat kellett várni rá -, már elérhető az érettségi jelentkezési lapja. Az Oktatási Hivatal azt is közzétette, mennyit kell fizetni 2021-ben a közép- és emelt szintű vizsgákért, illetve nyilvánosságra hozták az idei májusi vizsgákra vonatkozó szabályokat, ajánlásokat is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.