Még az épületek előtt álló szobrok is maszkot kaptak a BME tanévnyitóján
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ma tartotta meg a tanévnyitót, mindenki, még a szobrok is maszkot kaptak.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ma tartotta meg a tanévnyitót, mindenki, még a szobrok is maszkot kaptak.
Eduline
Még el sem kezdődött az egyetemeken az őszi szorgalmi időszak, de már most sorra jelentik be a koronavírusos eseteket. Most a Széchenyi István Egyetem adott tájékoztatást arról, hogy megjelent náluk a vírus.
Eduline
Jövő héten elkezdődik az őszi félév az egyetemeken, de már most fontos, hogy tudjátok, milyen feltételeket kell teljesítenetek, hogy ne soroljanak át állami ösztöndíjas képzésről önköltséges formára. Ezekre már most érdemes figyelni.
Eduline
Jövő héten a legtöbb egyetemen elindul az őszi félév, úgyhogy nem hiányozhat az egyik legfontosabb kellék, a diákigazolvány sem. Ha elsőévesek vagytok, fontos, hogy a középiskolás diákigazolványotokat már nem sokáig használhatjátok. Mutatjuk, hogy mit kell tennetek.
Eduline
Bár korábban már körbekérdeztük az egyetemeket azzal kapcsolatban, hogy milyen formában tervezik indítani a tanévet, a napokban olvasható járványügyi statisztikákat figyelembe véve újra felmerült bennünk a kérdés: vajon mindenhol lesz személyes oktatás? Most ismét felkerestük a felsőoktatási intézményeket. Eddig a lentiekben olvasható válaszokat kaptuk, de amint újabb válasz érkezik, cikkünket frissítjük.
Tóth Alexandra
Erre ötezer emberre lenne szükség vasárnap délutánra.
Eduline
A tüntetések ellenére a tervek szerint indulhat a félév a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Vidnyánszky hajlandó lenne tárgyalni a diákokkal. Újabb egyetemeken találtak koronavírus-fertőzötteket és van olyan iskola, ahol visszavonásig digitális tanrendre álltak át. Mindemellett kilenc egyetem is bekerült a Times Higher Education (THE) 2021-es rangsorába. Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.
Eduline
Egyre többen állnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozása mellé. Írók, színházak és egyetemek is szolidaritásukat fejezték ki a demonstráló hallgatók mellett. Összeszedtük, eddig kik álltak az egyetem mellé.
Eduline
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) két karán néhány hallgatónál kimutatták a koronavírus-fertőzést - derül ki abból a levélből, amit az intézmény szerdán este küldött ki a diákoknak.
Eduline
Kilenc magyar egyetem került be a Times Higher Education (THE) 2021-es rangsorába. A 2021-es listában több mint 1500 egyetem került be összesen 93 országból.
Eduline
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is megjelent a koronavírus. A hírek szerint több hallgató is produkál tüneteket, mégsem teszteli le őket senki.
Eduline
Ez az a pillanat, amikor nem hallgathatunk tovább, és az utcán kell megmutatnunk, hiszünk a szabad oktatásban és a szabad kultúrában - írják a szervezők.
Eduline
Egyetértés van a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott vezetése és az intézményt fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma között abban, hogy az oktatásnak hétfőn el kell indulnia - jelentette ki Vidnyánszky Attila.
Eduline/MTI
Augusztus 1-jétől több egyetem is modellváltáson esett át. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mutatjuk.
Eduline
Bár még blokád alatt van a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete, az őszi félév hamarosan elindul. Az egyetemet kérdeztük, mi lesz az órákkal.
Csik Veronika
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata piros-fehér szalagokkal vette körbe az egyetem bejáratát, hogy szolidaritásukat fejezzék ki az SZFE diákjaival és tanáraival.
Eduline
Ma sem telt eseménytelenül a nap oktatási szempontból. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói továbbra is az intézmény előtt demonstrálnak, újabb koronavírus-gyanús esetek miatt zártak be óvodák és iskolák, illetve kiderült hány suliban vannak iskolaőrök. Összeszedtük, mit érdemes tudni szeptember 2-án.
Eduline
Az egyetem nemrég lemondott vezetése bejelentette, az álláspontok továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz az oktatók és az alapítvány között.
Eduline
Tegnap már elmondták a követeléseiket a hallgatók, ma újabb bejelentést tettek.
Eduline
Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete is kiáll a tiltakozó diákok mellett. Parti Nagy Lajos kezdeményezésére pedig több mint 160 író csatlakozott a tüntetéshez, illetve Alföldi Róbert nyílt levelet írt az egyik kurátornak, a színházi előadások végén pedig a közönség állva tapsolt a diákoknak.
Eduline