Nyitott ajtók mellett tárgyalnának a hallgatók, mától őrséget állítanak az SZFE elé

Tegnap már elmondták a követeléseiket a hallgatók, ma újabb bejelentést tettek.

  • Eduline

Már a vezetők is nyilatkoztak:

Az SZFE lemondott vezetői szerint az álláspontok nem közeledtek egymáshoz

Az egyetem nemrég lemondott vezetése bejelentette, az álláspontok továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz az oktatók és az alapítvány között.

Miutána a diákok hétfő óta az egyetemen vannak és tüntetnek, Vidnyánszky Attila elnök és az általa vezetett kuratórium tagjai azonban még nem jártak a Vas utcai épület közelében. 

Közben kiderült, hogy a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval. Az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége úgy döntött, hogy felelőssége részt venni ezen a találkozón. Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik el, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a beszélgetés változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítésre kerüljön - írja az egyetem közleményében.

A háromkor kezdődött sajtótájékoztatón az egyetem hallgatói bejelentették, őrséget állítanak, amit két óránként cserélnek.

Újságírói kérdésre az egyetem hallgatói képviselete elmondta, őket hivatalosan nem hívták meg az egyeztetésre. Bár a nem hivatalosan rektorhelyettes elhívta a diákokat, ők azonban azt mondták, nem mennek. A minisztériummal nyitott ajtók mellett azonban szívesen tárgyalnak.

Hozzátették, addig terveznek az egyetem előtt maradni, amíg a követeléseik nem teljesülnek, illetve az autonómiájukat biztosító feltételek nem kerülnek írásba.

Kijelentették azt is, hogy az oktatást nem szeretnék akadályozni. "A saját oktatásuk megszervezése az egyik jelenlegi feladatunk" - mondták.

"Az átalakítás nem járhat az egyetemi függetlenség megszüntetésével"

Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete is kiáll a tiltakozó diákok mellett. Parti Nagy Lajos kezdeményezésére pedig több mint 160 író csatlakozott a tüntetéshez, illetve Alföldi Róbert nyílt levelet írt az egyik kurátornak, a színházi előadások végén pedig a közönség állva tapsolt a diákoknak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.