Két koronavírusos hallgató van a Széchenyi István Egyetemen

Még el sem kezdődött az egyetemeken az őszi szorgalmi időszak, de már most sorra jelentik be a koronavírusos eseteket. Most a Széchenyi István Egyetem adott tájékoztatást arról, hogy megjelent náluk a vírus.

  • Eduline

"Két hallgató bizonyult koronavírus-fertőzöttnek a Széchenyi István Egyetemen szeptember 3-án. Intézményünk a hatóságokkal felvette a kapcsolatot, emellett a továbbiakban is szigorúan betartja a járványügyi védekezés kapcsán korábban hozott szabályokat. Az egyetem arra kér mindenkit, hogy aki a betegségre utaló tüneteket észleli magán, jelezze ezt háziorvosának, illetve kövesse a koronavirus.gov.hu oldalon megtalálható protokollt." - tették közzé az egyetem honlapján.

Korábban már több egyetemről is írtunk, ahol felütötte a fejét a koronavírus. A Corvinuson hivatalosan eddig 18-an fertőződtek meg az egyetemi gólyatáborban. A Szent István Egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül 5 embernél mutatták ki a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat. Néhány nappal később pedig kiderült, hogy Pécsen is voltak koronavírusos hallgatók a gólyatáborban.

Csütörtökön kiderült, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 35-en vannak karanténban, egy hallgatót kórházban ápolnak, de a Budapesti Gazdasági Egyetem több hallgatója is fertőzött.

Hibrid oktatás vagy teljes távoktatás - így indul a félév az egyetemeken

Bár korábban már körbekérdeztük az egyetemeket azzal kapcsolatban, hogy milyen formában tervezik indítani a tanévet, a napokban olvasható járványügyi statisztikákat figyelembe véve újra felmerült bennünk a kérdés: vajon mindenhol lesz személyes oktatás? Most ismét felkerestük a felsőoktatási intézményeket. Eddig a lentiekben olvasható válaszokat kaptuk, de amint újabb válasz érkezik, cikkünket frissítjük.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.