Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is megjelent a koronavírus. A hírek szerint több hallgató is produkál tüneteket, mégsem teszteli le őket senki.
Több hallgató koronavírus-fertőzött a Nemzeti Közszolgálat Egyetemen - tudta meg a Magyar Hang.
A lapnak az intézmény sajtóosztálya megerősítette a hírt. Azt írták: „az elmúlt napokban az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar hallgatói közül többen jelezték az egyetemi járványügyi operatív törzs felé, hogy koronavírus-fertőzésre jellemző tüneteik vannak. Jelenleg 12 hallgatónknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, akik az otthonunkban tartózkodnak, egy kivételével, aki kórházi ápolás alatt áll. Az egyetem a hatósági bejelentést megtette, az egyetemi biztonsági előírásokat tovább szigorította, a további intézkedéseket a hatósági eljárás eredményének ismeretében hoz az egyetem.”
Az egyetemen az idei gólyatábort is lefújták, helyettük gólyanapot tartottak, amely a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett zajlott - hangsúlyozták.
A lap tud olyan, egyébként megfázásszerű tüneteket mutató diákokról, akik két napja nem tudják elérni, hogy teszteljék őket, miközben közvetlen társaik bizonyítottan koronavírusosak. A hallgatók szerint mindenki egymásra mutogat azzal kapcsolatban, hogy pontosan kinek is lenne a dolga a teszt elvégzése. Eközben az egyetem kollégiumából már 35-en vannak karanténban.
Korábban már több egyetemről is írtunk, ahol felütötte a fejét a koronavírus. A Corvinuson hivatalosan eddig 18-an fertőződtek meg az egyetemi gólyatáborban. A Szent István Egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül 5 embernél mutatták ki a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat. Néhány nappal később pedig kiderült, hogy Pécsen is voltak koronavírusos hallgatók a gólyatáborban.
Fertőzés miatt elmarad a Debreceni Egyetem harmadik gólyatábora
Nem tartják meg a tervezett formában a Debreceni Egyetem (DE) idei gólyatáborainak szerdán kezdődő harmadik turnusát - közölte az egyetem hallgatói önkormányzatának sajtóirodája.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).