Túl a szoctámon: ezekre az ösztöndíjakra is pályázhattok néhány egyetem

Korábban már írtunk arról, hogy a felvételi után milyen szociális és teljesítményalapú ösztöndíjakra pályázhattok. Most mutatunk néhány olyan egyedi lehetőséget is, amit elkötelezettséggel, és kutató-, vagy önkéntes munkával nyerhettek el, ráadásul többségükre akkor is jelentkezhettek, ha önköltséges képzésen tanultok.






Egyetemi támogatások: ezekre az ösztöndíjakra pályázhattok a szoctámon kívül

Szociális alapon járó támogatások mellett különböző ösztöndíjakat kaphattok azért is, ha kiemelkedő tudományos, szakmai, vagy egyéb teljesítményt végeztek. Ráadásul ezek között vannak olyanok is, amik nem csak az állami ösztöndíjas hallgatóknak járnak, hanem azoknak is, akik önköltséges képzésen végzik a tanulmányaikat. Mutatjuk, hogy mik a lehetőségeitek.







Saját döntésével megy szembe, és a nyelvoktatásnak is ad egy pofont a kormány a nyelvvizsgaszabályok átírásával

Még nehezebb helyzetbe kerülhet a nyelvoktatási piac az egyetemi-főiskolai nyelvvizsgaszabályok felpuhítása miatt, pedig a járvány, a 2020-as és 2021-es nyelvvizsga-amnesztia és a katatörvény miatt eddig sem volt könnyű dolguk a vizsgaközpontoknak és a nyelviskoláknak. A döntés ráadásul rossz hatással lesz a társadalomra, az ország gazdaságára és a munkaerőpiacra is.







Tényleg nem kell majd nyelvvizsga a diplomához? A legnépszerűbb egyetemeken felesleges puhítani a szabályokon

„Régóta feszítő problémát kezel a kormány a kötelező nyelvvizsgarendszer kivezetésével” – írta csütörtök este Facebook-oldalán Csák János kulturális és innovációs miniszter. De vajon tényleg nem kell majd nyelvvizsga a diplomaszerzéshez, és milyen egyetemeken van reális esély arra, hogy puhítanak a nyelvvizsgaszabályokon?