Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Pécsi Tudományegyetem is érintett lehet a Völner-ügy nyomozati anyagában felbukkanó vizsgacsalások ügyében.
A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot indít az ügyben, mivel hivatás etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel
- közölte az intézmény az Eduline kérdésére. Azt ígérik, hogy a vizsgálat lezárulta után annak eredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt.
Ahogy ma megírtuk, a 444 birtokába jutott a „Schadl-Völner-ügy” 1734 oldalas nyomozati anyaga, ebben vannak olyan feljegyzések is, amelyeket a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai készítettek Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnökének telefonbeszélgetéseiről. A leghallgatott beszélgetésekből kiderült, hogy Schadl György többeknek segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon.
A portál szerint az ügyben a pécsi egyetem jogi kara is érintett lehet.
Frissítés: A Népszava információi szerint felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki nem tagadta, hogy a magyar bírósági végrehajtói kamara elnöke, Schadl György kérésére valóban segítette, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).