Sokan holnap sem pihenhetnek, jönnek a nyelvi érettségik
Holnap kezdődik az angol nyelv érettségi, így végigvesszük, milyen részekből áll majd a feladatlap.
Kínjában is nevetett egy diák az emelt történelmen
A legnagyobb témák kiestek az idei emelt történelem érettségi feladatsorából, az első diák vélemények szerint ráadásul nem is volt kellőképpen változatos.
Nem kell keresni közéleti párhuzamokat az idei érettségiben
A Történelemtanárok Egyletének tagja, Lőrinc László szerint a véletlen műve inkább, hogy az athéni bevándorlókra, az iszlámra, az etnikai viszonyokra és a cigányság helyzetére is kitértek az idei történelem feladatok.
Engedtél a 48-ból? Itt vannak a történelemesszék megoldásai
Három esszékérdést kellett választania a szerdai vizsgázóknak, egy egyetemes és két magyar történelmi kérdéskörből. A választék színes volt, amiből egy szaktanár kidolgozta nektek az összest, hogy már délután összemérhessétek a saját vizsgátokkal.
Ez már nektek is történelem: itt vannak a megoldások a rövid választ igénylő feladatsorra
Több összetett kérdéssel is találkozhattak, így időigényesnek bizonyulhatott a diákok számára a történelem érettségi első feladatsora, de rengeteg forrást kaptak, ami segíthette őket. Egy szaktanár elkészítette a nem hivatalos megoldását a rövid választ igénylő feladatsornak, hogy tájékozódni tudjatok az elérhető pontszámotokról.
Volt meglepő téma, de nem okozhatott gondot az érettségi a szaktanár szerint
Az idei feladatsorban nagyobb hangsúlyt kaptak a politikai rendszerek, mint az életszínvonalra vonatkozó kérdések - véli állandó szakértőnk, Edényi László történelemtanár. Az esszéknél ráadásul egy kedvező kombinációt is összeállíthattak a diákok, amit a többség kellő alapossággal tanulhatott.
Számítottunk arra, hogy lesz iszlámos kérdés - Diákok a töriérettségiről
Volt, akinek az iszlámmal kapcsolatos kérdés gondot okozott, más kifejezetten számított rá. Diákokat kérdeztünk, hogy sikerült nekik a délelőtti középszintű vizsga.
Utolsó ismétlés és atlaszhegyek - Galéria
A HVG fotósai szerdán a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnáziumban, valamint az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Iskolában jártak a történelem érettségi idején.
Az emelt szintű matek megoldókulcsai is nyilvánosak
Az emelt szintű matekérettségihez is közzétették a megoldókulcsot.
Megérkezett a középszintű matekérettségi hivatalos megoldókulcsa
Az Oktatási Hivatal közzétette a középszintű érettségi hivatalos megoldókulcsát.
Az iszlám és a cigányság helyzete is szerepel a történelem érettségiben
Nem tűnik könnyűnek a szerdai történelem érettségi, de rengeteg forrásból dolgozhatnak a diákok.
Elkezdődött a történelem érettségi, ez vár a vizsgázókra
Az érettségi harmadik napján a történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák.
Torlódás van több helyen a fővárosba tartó utakon, országosan nem vészes a helyzet
Ha el szeretnétek kerülni a késést, keressetek alternatív útvonalakat!
Vajon a töriérettségi után is szétáztatnak a viharok?
Mutatjuk, mivel kell készülni a történelmi atlaszon és a csokin kívül.
Percről percre a történelem érettségiről - ÉLŐ
Ma a történelemmel folytatódnak az érettségik. Maradjatok velünk egész nap, ismét nálunk értesülhettek először a feladatokról, később a megoldásokat is nálunk láthatjátok először!
A történelem a mai kihívás az érettségizők előtt
Szerdán a történelemmel folytatódik a 2016-os érettségi időszak. Megmutatjuk, milyen feladatokra számíthatnak a közép- és az emelt szinten vizsgázók. Az írásbeli után jövünk a középszintű teszt szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával, kövessetek minket egész nap!
Az utolsó tippek a holnapi történelem érettségi előtt
A legtöbb emelt érettségit történelemből teszik le idén, de középszinten is hatalmas a készülődés. Utóbbiak számára a matek mellett a legnagyobb kihívásra számítanak, de néhány hasznos tipp megfogadásával magabiztosabban nézhettek a szerda elé.
Erre kell számítani a holnapi napon: jön a történelem érettségi
Holnap a töriérettségi következik, ezért itt az ideje még egyszer átvenni, milyen feladatokból épül majd fel, és mit lehet használni segédanyagként.
A valószínűségszámítás dominált emelt szinten, épp elég volt az idő
Az elmúlt évek tendenciái szerint készült a legtöbb diák az emelt szintű matematika érettségire, ennek megfelelően nem lepődtek meg a tér- és síkgeometriai feladatokon és a valószínűségszámításon sem, de két szokásos típus, a koordinátageometria és halmazelmélet kiesett. Ezen a szinten nem lehet könnyű feladatsorral találkozni, ez idén sem volt így a diákok szerint.
"Ebből október lesz" - sokakat meglepett a matekérettségi megoldása
Elég optimista volt a diákok többsége a mai matekérettségivel kapcsolatban, és már-már a tegnapi magyarhoz hasonlították, de aztán kikerültek a nem hivatalos megoldások, és megszaporodtak a negatív kommentek.