#Egyéb

Fejcserék a Diákhitel Központnál

A Diákhitel Központ Zrt.-nél két új vezérigazgató-helyettest neveztek ki: Lovas Attilát, aki az üzleti területet irányítja, és Nagy Zoltánt, aki a jogi és IT feladatokat tartja kézben - áll a központ által kiadott közleményben.





Mégiscsak megéri diplomásnak lenni?

A magas tandíj, a futószalagon "gyártott" diplomások, a felsőoktatás színvonala vagy a diplomás-munkanélküliség miatt újra és újra fellángol a vita azzal kapcsolatban, hogy nem értékeljük-e túl ezt a papírt, viszontláthatjuk-e valaha azt a pénzt, amit az évek során belefektettünk.


Honosítás-gondok: mit ér a papír, ha külföldi?

Ha külföldön végezted a középiskolát, vagy kinti egyetemen szereztél diplomát és itthon szeretnél továbbtanulni, vagy dolgozni, akkor óhatatlanul belefutsz abba a bürokratikus intézménybe, melyet úgy hívnak, hogy honosítás. De kinek mi a feladata ilyenkor?



Lesújtó jelentés a román oktatás színvonaláról

Az elmúlt nyolc évben Romániában az általános iskolások száma egyharmaddal esett vissza, a középiskolásoknak pedig csak a 60 százaléka iratkozik be a felsőoktatásba - derült ki a napokban egy, a román parlament elé terjesztett lesújtó jelentésből.





Olcsó online tanárok Indiából

Már nem csak olcsó személyi titkárt lehet Indiából kölcsönözni, hanem saját online tanárt is, aki a nap 24 órájában a rendelkezésünkre áll és elmagyarázza a feladatokat. Ráadásul a szolgáltatásra rákaptak az angol iskolák is, így ma már az sem meglepő, ha a matekórán mindenki képernyő előtt, fülhallgatóval a fején ül és a 7000 kilométerre lévő saját bértanárának a magyarázatát hallgatja.






Akik eltitkolják a diplomájukat

Az állam 12 ingyenes félévet biztosít a felsőoktatásban, ami jó esetben egy bachelor és egy master képzésre is elég. Ha 2010 előtt kezdtünk, a második BSC, vagy MA képzésért azonban fizetni kell, már persze ha bevalljuk az előzőt. Nehéz ugyanis ellenőrizni, hogy kinek milyen diplomája van, és azt milyen finanszírozási formában szerezte, pedig sokan lehetnek államilag finanszírozott helyeken olyanok is, akiknek már rég nem ott lenne a helyük.


Hárommilliárd forintos fejlesztés az ELTE-n

Hárommilliárd forintos fejlesztési program indult az ELTE-n, az Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE elnevezésű program célja az intézmény nemzetközi versenyképességének megerősítése az oktatás és kutatási minőség, személyi és szervezeti feltételeinek javításával.


Államosítaná az oktatást a kormány

Az egészségüggyel egyetemben az oktatást is államosítaná Orbán Viktor miniszterelnök, ezért a kormány tárgyalásokat kezdeményez minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások sorsáról - olvasható a nol.hu-n. Míg egyes vélemények szerint az alapfokú oktatás az önkormányzatoknál van a legjobb helyen, addig a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint egyenként kell áttekinteni, hogy mely közszolgáltatásokat célszerű állami kézbe venni.


Képek: tibeti diákok tüntetnek a bevezetett "oktatási reform" ellen

Hat iskola tanulói tüntettek tegnap a 14. dalai láma szülővárosában, a tibeti Tolgrenben, a városban bevezetett oktatási reform ellen, amely korlátozza a tibeti nyelv használatát az iskolákban. A londoni székhelyű Free Tibet szervezet szemtanúkra hivatkozva öt- és kilencezer közé tette a tüntetők számát, akik ősi kultúrájuk és anyanyelv-nyelvhasználati jogaik megőrzését követelték az északnyugat-kínai városban, Csinghaj (Qinghai) tartományban.