A kollágiumban terjedő furcsa szagon buktak le a diákok

Három fiatalt vettek őrizetbe rendőrök a washingtoni Georgetown Egyetem egyik kollégiumában, mert a gyanú szerint droglabort rendeztek be szobájukban.

  • Eduline

Szombaton kora reggel riasztották a mentőket és a rendőröket, miután furcsa szag terjedt el az elsőévesek kollégiumában. Az egyik szobában meg is találták a laboratóriumot, amelyről előbb azt hitték, hogy szintetikus kábítószert, a könnyen előállítható és függőséget okozó metamfetamint gyártottak vele. Aztán kiderült, hogy egy hallucinogén hatású drogot, a DMT néven ismert dimetiltriptamint próbáltak előállítani.

A Harbin Hall teljes épületét ki kellett üríteniük a rendőröknek

Hét ember, köztük három egyetemista volt kitéve ártalmas vegyi anyagok hatásának. Több órára kitelepítették a kollégium mintegy négyszáz lakóját. Senki nem sérült meg, a kampusz többi része rendben működött -

mondta Julie Green Bataille, az egyetem szóvivője

.

A három őrizetbe vett fiatal közül ketten az ominózus szoba lakói, a harmadik pedig látogató volt. Kábítószer előállításához szükséges tárgyak birtoklása lesz a vád ellenük.

mti/eduline

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.