#Egyéb


Tanfolyamok felnőtteknek: miért érdemes újra iskolapadba ülni?

Piacképes végzettségért, egy jobb állás megszerzéséért és persze a magasabb fizetésért döntenek felnőttek ezrei a tanulás mellett. Még mindig népszerűek az informatikai, valamint az e-kultúrával foglalkozó tanfolyamok, de az sem ritka, hogy a megszerzett szakképesítés nem könnyíti meg az álláskeresést.








Ahol bukik az önkormányzat, ott bukik az iskola is

Szeptember óta több Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülés iskolájának működését sodorták veszélybe a rendezetlen közüzemi számlák. A kényszermegoldások skálája az extra téli szünet bevezetésétől a térségben található tanintézmények hálózattá alakításáig terjed, de sok helyen még ez sem elég a működéshez szükséges anyagi háttér biztosításához. Körkép.


Újra összecsapott Hoffmann és Pokorni

Az alkotmányozáshoz hasonlóan oktatási ügyekben is vita alakult ki csütörtökön a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán, azonban közel sem olyan "parázs", mint az új alaptörvény megalkotásával kapcsolatban - számoltak be az MTI-nek kormánypárti politikusok.



Huszonöt diákújságíró tudósíthat az uniós elnökség eseményeiről

Megkezdi a felkészülést az a huszonöt egyetemi hallgató, akik közül húszan a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként tudósíthatnak az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéhez kapcsolódó eseményekről. A több mint százhatvan jelentkezőből kiválasztott huszonöt fős szerkesztőség tagjai egy e-learning képzésen, valamint egy felkészítő tréningen is részt vesznek.


Jövő héten eldől, mi lesz a felsőoktatással

Az új felsőoktatási törvény alapelveiről és a szigorúbb felvételi követelményeket tartalmazó rendeletről is a jövő héten tárgyal a kormány. Ha mindkettőre rábólintanak, a következő években átalakulhat a felsőoktatási intézmények finanszírozási rendszere, szigoríthatnak a tanulmányi- és vizsgaszabályzatokon, 2013-tól pedig legalább egy emelt szintű érettségi kell majd a legtöbb egyetemi-főiskolai képzéshez.