Több száz amerikai hallgatót menekítettek ki Egyiptomból az egyetemek

Amerikai diákok százai tértek haza Egyiptomból a zavargások miatt az elmúlt két hétben. Az utcai erőszak, a kijárási tilalmak és a légi forgalmat lassító utazási figyelmeztetés miatt viszont sokan még mindig az országban tartózkodnak. Olyan is akad, aki kíváncsiságból maradni akar.

  • Eduline
„Lövéseket és robbanásokat hallottunk, aztán füstöt láttunk felszállni a Tahrir térről. Az egészben az volt a legijesztőbb, hogy nem tudtuk, mi fog történni” – számolt be Lauren Clark a CNN-nek az egyiptomi fővárosban kirobbant forrongásokról. A kairói American University tanulója egyike annak a körülbelül ezer amerikai diáknak, akik Egyiptomban tartózkodtak, amikor a Mubarak elnök elleni tüntetések tomboló erőszakba csaptak át. A kampuszt evakuálták, majd a diákokat a reptérre vitték, ahonnan az egyetem charterjáratán tértek vissza az Egyesült Államokba.

Mubarak lemondása után örömünnep tört ki Egyiptomban

Layesanna Maria Rivera, a University of California régész hallgatója egy háromhetes közép-egyiptomi programon vett részt tíz diáktársával együtt. Épp az ásatáson dolgoztak, amikor a rendőrök értesítették őket, hogy el kell hagyniuk az országot. A kétszáz mérföldes út Kairóig, amit fegyveres őrök által biztosított konvojban tettek meg, hat óra helyett két napig tartott az ellenőrzési pontokon végzett kontrolok és a kijárási tilalom miatt. Clark csoportjához hasonlóan értük is charterjáratot küldtek, amelyről felszálláskor még látták a bevetésre készen álló katonai tankokat.

Hozzájuk hasonlóan rengeteg amerikai diák hagyta el az országot az egyetemek által bérelt járatokon. Vannak azonban olyanok is, akik úgy döntöttek, hogy maradnak. Morgan Roth, az American University szóvivője szerint „úgy gondolják, hogy ez hihetetlen lehetőség, hogy első sorból nézhessék a történelem alakulását” – írja a Los Angeles Times. Az iskola egyik diákja, a 25 éves Annie Rebek például a Tahrir téren tartózkodott múlt hét kedden, amikor először verődtek össze több ezren az elnök lemondását követelve. „Soha nem láttam még ehhez hasonlót. Sokkoló volt” – meséli a diák. Rebek annak ellenére sem hajlandó elhagyni az országot, hogy az egyetem levélben értesítette a biztonsági kockázatokról, és hogy minimum két hétig nem lesz tanítás.

Az American University-nek összesen négyszáz diákja és tanára van, a University of Californiáról húszan tanulnak különböző egyiptomi egyetemeken, és a University of Missouri is jelezte, hogy van Egyiptomban tanuló hallgatója.

A Washington egyetmnek egy diákja Kairóban, egy másik az alexandriai Middlebury College-ban tanul. Az egyetem folyamatosan kapja a híreket mind a két városból: értesüléseik szerint hallgatóik jól vannak. „Figyelmeztettük őket, hogy tartsák be a kormány és az intézmény által elrendelt kijárási tilalmakat” – nyilatkozta Mark Beirn, az egyetem tengerentúli programokért felelős igazgatóhelyettese a St. Louis Today-nek. Már szervezik, hogy valahogy kijuttassák őket az országból, de az amerikai külügyminisztérium által kiadott utazási figyelmeztetés jelentősen lassítja a ki- és beáramló utasforgalmat.

eduline
Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

Szélesebb jogköröket adna a szülőknek az óvodákban és iskolákban a Gyermekjogi Civil Koalíció

A szülők erősebb beleszólási lehetőségeitől az iskolai zaklatás kezelésén és az inkluzív oktatás fejlesztésén át a roma tanulók szegregációjának visszaszorításáig számos oktatási reformjavaslat szerepel abban a több mint százoldalas gyermekjogi csomagban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció adott át Bódis Krisztának. A dokumentum az oktatás mellett a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának problémáira is rendszerszintű megoldásokat javasol.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.