Netbookot kaptak az elsőévesek a Kodolányi János Főiskolán

Netbookot kaptak a Kodolányi János Főiskola elsőéves turizmus-vendéglátás, gazdálkodási és menedzsment, valamint szociális munka szakos hallgatói.

  • Eduline

A nappali tagozatos hallgatók – a 21 ezer forintos kaució befizetése után – ingyen használhatják a netbookot. A Kodolányi János Főiskola közleménye szerint így „szakmai gyakorlatukat magas szinten és hatékonyan végezhetik el, valamint könnyebben használhatják a főiskola által kifejlesztett e-learning tananyagokat”.

Az elmúlt évek laptopos kampányai után iPadet és netbookot adnak a legjobb hallgatóknak a főiskolák
AP

 A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola is hasonló akciót indított: ott a gazdaság- és társadalomtudományi kar elsőéves hallgatói kapnak iPadet. A táblaszámítógépet az a száz diák használhatja majd ingyen, akik a legmagasabb pontszámmal jutnak be a nappali tagozatos képzésekre. A Károly Róbert Főiskola akciójáról itt olvashatsz.

eduline

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.