#Egyéb

Végleg lezárták a méregkutat a gödöllői egyetemen

Lezárta a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség a gödöllői Szent István Egyetemen azt a kutat, amely miatt génkárosító, betiltott gyomirtószerrel mérgezett víz folyt az oktatási intézmény, egyes feltételezések szerint Gödöllő ivóvízrendszerében - írja a pénteki Magyar Hírlap.


Mégsem csökkentik a tanárok kötelező óraszámát

Egyelőre nyitott kérdés, hogy öt, vagy hat kötelező érettségi tantárgy legyen, a pedagógusok kötelező heti óraszáma pedig mégsem csökkenne huszonegyre, huszonkettő maradna - mondta a Magyar Hírlapnak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.


Mit ér az orvosi és az egészségügyi diploma?

Évek óta jelentős a hiány orvosokból és egészségügyi szakemberekből a munkaerőpiacon. Kérdés azonban, hogy a hosszú évekig tartó tanulás után a frissdiplomások megkapják-e álmaik munkáját és fizetését – és ha nem, elhagyják-e a pályát, vagy esetleg külföldön próbálnak szerencsét.







Bezúzatják a botrányt okozó Chopin-képregényt

A képregény a zeneszerzőt konvenciómentesen igyekezett népszerűsíteni a német és lengyel fiatalok körben: Chopint egy popzenekar vezetőjeként ábrázolja, aki barátaival egy börtönben készül koncertet adni. Legjobb barátjával, egy bőrfejűvel pedig a vulgáris szavakat sem nélkülöző szlengben társalog.




Mennyi pénz jár a jól tanuló egyetemistáknak?

A szociális támogatásról és a tanulmányi ösztöndíjról is lecsúsznak azok a hallgatók, akik költségtérítéses képzésben vesznek részt - még akkor sem számolhatnak a havi húsz-harmincezer forintos összeggel, ha minden vizsgán ötöst szereznek. A "túlfutó" hallgatókkal már megengedőbb a felsőoktatási törvény, az intézményekre bízza, honorálják-e az előírt képzési időt túllépők kiemelkedő tanulmányi eredményeit.




Döntött a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Elfogadta a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításáról szóló törvénytervezetet szerdai ülésén: 2012. január 1-jétől összevonják a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet, a Rendőrtiszti Főiskolát és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karát.



Kínai ösztöndíj magyar egyetemistáknak

Öt esztendőn keresztül, évente tizenöt magyar egyetemistának biztosít ösztöndíjat a Huawei kínai telekommunikációs cég magyar leányvállalata, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá az érintett felsőoktatási intézményekkel a Magyar Tudományos Akadémián.




A legjobb egyetemeket is átejthetik a plagizáló doktoranduszok?

Doktori fokozatával fizethet a német védelmi miniszter plágiumgyanús disszertációjáért. A copypaste bárónak csúfolt Karl-Theodor zu Guttenbergéhez hasonló esetek nálunk is előfordultak: tavaly a Corvinus Egyetem két doktoranduszáról derült ki, hogy disszertációjukban hivatkozás nélkül használtak fel más szerzőktől származó szövegrészeket. Az egyik dolgozatot pont az a tanár bírálta, akitől a hallgató az ominózus bekezdéseket „kölcsönözte”.