#Egyéb






Minden második egyetem és főiskola megszűnhet Ukrajnában

Felsőoktatási intézmények százai szűnhetnek meg Ukrajnában a következő években. A bezárási hullám nemcsak a magánintézményeket, hanem még az elismert állami egyetemeket is elérheti. Az iskolák számának csökkentéséről és összevonásáról rendelkező új felsőoktatási törvény tervezete néhány hónapon belül kerül a parlament elé.


Megbukott a kétszintű érettségi?

Idén hetedik - az őszi vizsgaidőszakokkal együtt tizenharmadik - alkalommal vizsgáznak a magyar középiskolások a kétszintű érettségi rendszerben. Tantárgyanként változó, hogy milyen hatással voltak az új típusú vizsgák és a megváltozott követelmények a diákok teljesítményére. Egy dolog azonban mostanra nyilvánvalóvá vált: az emelt szint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.








Miért került bajba a Zeneakadémia?

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet sújtó 228 millió forintos elvonás, a normatív finanszírozásból eredő anomáliák a Zeneakadémiát valódi válsághelyzetbe sodorták. Mint fenntartóna, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium anyagi gondjaiért is helyt kell állnia. Miből adódnak a problémák? - erről beszél a konzervatórium igazgatója, Bokor György.



Mi lesz a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok sorsa?

A Fidesz-KDNP-kormány felszámolja a speciális szerkezetű, hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok fenyegetettségét, de egyidejűleg nagyon kemény kritériumokat határoz meg számukra, világossá téve, hogy csak akkor van létjogosultságuk, ha ezen feltételeknek maradéktalanul megfelelnek - erről Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjújában.