#Egyéb

Hoffmann Rózsa: Orbánnak van a legnagyobb hatása az oktatáspolitikára

A 2013-as dátum sem biztos a pedagógus-életpályamodell keretében beígért béremelésekkel kapcsolatban - mondta a hvg.hu-nak Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár szerint ma a pályakezdő diplomások harmadát néhány hónap után elküldik, annyira alacsony a tudásuk és a munkamoráljuk. Az érettségizettek nagy része abban az illúzióban él, hogy versenyképes tudás birtokába jutott, holott ez nincs így.


Itt a terv: 15 évre röghöz kötnék a diplomásokat, összevonnának több főiskolát

Tudományegyetemi és főiskolai intézménytípus, jelentősen változó pedagógusképzés - többek között ezt rögzíti az új felsőoktatási törvény koncepciója, amely szerint az államilag finanszírozott képzéseknél a jelentkezők egy része újra szóbelin venne részt. Az MTI információi szerint a javaslatról vasárnap tárgyalhat a kormány, a törvénytervezetet október 15-ig kell a dokumentum szerint kidolgozni. Az intézmények átszervezéséről szóló döntéseket október végéig nyilvánosságra kell hozni.




Hamis rendőrségi idézéssel fegyelmezte diákjait egy tanár

Hamis idézést adott át két általános iskolásnak egy rendőr tanóra közben – állítása szerint erre a nyolcadikos diákok osztályfőnöke kérte meg. A pedagógus csupán „nevelési célzattal” akarta megleckéztetni a tanulókat, akik az egyik közösségi oldalon sértő megjegyzéseket tettek rá.


A Pest megyei iskolák átvételét is megkezdte a kormányhivatal

Megkezdődött a Pest megyei intézmények átadás-átvételének előkészítése, amely egy e célra alakult bizottság feladata - közölte a megyei kormányhivatal vezetője szerdán. Tarnai Richárd azt mondta, hogy ha a hivatalos átadásig bármelyik érintett intézmény ellehetetlenülne, akkor közbelépnének és megmentenék.


Vírusként terjednek a közösségi oldalakon a YouTube-sztárok videói

Benni Cinkle, egy 14 éves anaheimi középiskolás diáklány meglepő tartalmú sms-t kapott Rebecca Black nevű osztálytársától: eszerint egy Benninek szentelt nem hivatalos rajongói oldal bukkant fel a Facebookon. Mindez alig egy héttel azután történt, hogy megjelent Rebecca amatőr videója a híres-hírhedt Friday című dallal. Ebben egy rövid időre Benni Cinkle is feltűnt - maga sem gondolta volna, hogy ez a "szerep" az ő internetes karrierjét is elindíthatja.





Képek: itt van a világ tíz legjobb egyeteme

Négy brit és hat amerikai egyetem áll a QS World University Rankings legfrissebb listájának élén. A Cambridge, a Harvard és a MIT eredménye aligha lepett meg bárkit is, ezek az intézmények ugyanis évek óta dobogós helyet szereznek a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban.