Idén is kapnak iskolatejet a székesfehérvári általános iskolások

Naponta 4200 alsó tagozatos diák kap iskolatejet Székesfehérvár 19 önkormányzati és két egyházi fenntartású iskolájában, erre a célra 30 millió forintot költ az önkormányzat - jelentette be a város polgármestere kedden a Tolnai úti Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón.

  • Eduline

Cser-Palkovics András (Fidesz) tájékoztatása szerint Székesfehérváron 2004 óta folyamatos az iskolatejprogram. 2009-ig valamennyi általános iskolás, azt követően pedig az alsó tagozatosok kaptak, illetve kapnak minden tanítási napon két deciliter tejet.

A poharas tej kiszállítására ismét a korábbi szállítóval, a székesfehérvári Alföldi Tej Kft.-vel kötött  megállapodást az önkormányzat. A cég nem emelt árat, csakúgy, mint a múlt tanév második félévében, az idén is poharanként nettó 34 forintos áron szállítja az iskolatejet az oktatási intézményekbe. "A családok nehéz helyzetét ismerve, az önkormányzat elkötelezett az iskolatejprogram folytatása mellett" - hangsúlyozta Cser-Palkovics András.

A sajtótájékoztatónak helyet adó általános iskola igazgatója, Mihókné Pluhár Teréz elmondta: az iskolatej népszerű a diákok között, és a kiszállított mennyiség "az utolsó cseppig" elfogy. Hasznos és fontos ez az akció, mivel a gyerekek egy része reggeli nélkül indul el az iskolába.

Az önkormányzat ingyenes családi hírlevéllel is segíti a szülőket. Brájer Éva (Fidesz) alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy e-mailben folyamatosan tájékoztatják az óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, családoknak szóló programokról, közoktatással és gyermekegészségüggyel kapcsolatos információkról azokat a szülőket, akik regisztrálnak a város honlapján. 

MTI 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.