Harmincmilliót buktak a 2011-es SZIN miatt a szervezők

Harmincmilliós veszteséggel zárt a Szegedi Ifjúsági Napok, a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. 40 millió forinttal segítette ki a fesztivált rendező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t. A város vizsgálatot rendelt el.

  • Eduline

A Szegedi Ifjúsági Napok 179 millió forint bevétellel és 209 millió forint kiadással járt – mondta a Délmagyarországnak Szabó Sándor, a szegedi polgármesteri hivatal kabinetfőnöke. Hozzátette: jegyeladásból idén 109 millió forint folyt be, ez tavaly 147 millió forint volt.

A kabinetfőnök a lapnak azt is elmondta: a rendezők által emlegetett 70 ezres nézőszám túlzás, a fesztiválra körülbelül 5000 bérletet és 8000 napijegyet adtak el. A nézőszám kiszámításához ilyenkor a bérleteseket megszorozzák a napok számával, tehát idén nagyjából 28 ezer fizetővendég volt a Szegedi Ifjúsági Napokon a négy nap alatt. Karszalagot kapnak rajtuk kívül a fellépők, dolgozók és a VIP-vendégek is.

A 2011-es SZIN. Hetvenezer helyett csak 28 ezren vettek bérletet és napijegyet
Bődey János

A tavaly egyébként 6000 bérlet, 13 ezer napijegy kelt el. Ez 37 ezer fizetővendég – tehát az akkori rendezők is túloztak, ők mindennel együtt 71 ezer vendéget mondtak. Szabó Sándor tájékoztatott arról is, hogy a többségi városi tulajdonban lévő Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. 40 millió forintot utalt át a 100 százalékos városi tulajdonban lévő Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-nek. Ez ügyben a város vizsgálatot rendelt el.

A Szegedi Ifjúsági Ház és a nagybani piac igazgatóját is azt kérték a laptól, hogy e-mailben tegyék fel kérdéseiket, lapzártáig azonban egyikük sem válaszolt. A 2003-ban újraindított Szegedi Ifjúsági Napok 2006–2007-re lett nullszaldós. 2008-ban körülbelül 9 millió plusszal zártak, 2010-ben viszont már csak 1,5 millió forintos haszonról beszélt Boros Gyula akkori cégvezető.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.