Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Benni Cinkle, egy 14 éves anaheimi középiskolás diáklány meglepő tartalmú sms-t kapott Rebecca Black nevű osztálytársától: eszerint egy Benninek szentelt nem hivatalos rajongói oldal bukkant fel a Facebookon. Mindez alig egy héttel azután történt, hogy megjelent Rebecca amatőr videója a híres-hírhedt Friday című dallal. Ebben egy rövid időre Benni Cinkle is feltűnt - maga sem gondolta volna, hogy ez a "szerep" az ő internetes karrierjét is elindíthatja.
Bennit - aki azért egyezett bele, hogy szerepel a klipben, mert úgy gondolta, hogy a kutya sem lesz kíváncsi rá - alaposan meglepte a Rebeccától kapott hír. Hiszen saját megfogalmazása szerint ő csak egy rózsaszín ruhás lány, aki a klipben négy másodpercen át Rebecca mögött ül egy autóban, egyébként meg szörnyen táncol.
Amikor az sms-t megkapva először megnézte a rajongói oldalt, már több mint 2000-en lájkolták. Mire hazaért az iskolából, tízszer annyian lettek, péntekre pedig - mert hát Friday, az Friday - a rajongók száma elérte a 75 000-et. Így hát Benni azt tette, amit napjaink közösségi médiája kikövetelt tőle: sietve fejest ugrott a hírnév hullámaiba.
Először egy Tumblr-oldalt állított össze, amelyen az animált GIF fájlok azt voltak hivatottak igazolni, hogy időközben remek táncossá érett, majd két nappal később létrehozott egy hivatalos oldalt a Facebookon is Benni Cinkle (Girl Dancing Awkwardly - A lány, aki esetlenül táncol) címmel. Aztán jött a saját YouTube-csatorna, ahol videoblogban válaszolt a rajongói által feltett, hol pletykára éhes ("Még mindig barátnők vagytok Rebecca Blackkel?" "Nem."), hol pedig ostoba ("Milyen hosszú a kocsifelhajtótok?" "42 méter.") kérdésekre.
Ezután a helyi bevásárlóközpontban szervezett villámcsődületet, flashmobot a Friday táncbeállításaival, az erről készült klipet pedig felrakta a YouTube-oldalára (a bevétellel és a felkeltett érdeklődéssel - mint mondta - a japán földrengés áldozatait igyekezett megsegíteni), létrehozott egy hivatalos weboldalt a thatgirlinpink.com (alányrózsaszínben.com) címen, saját nevére keresztelte át a Twitter-fiókját, sőt még internetes túlélőkészletet is kínált rajongóinak.
Ez utóbbit bárki szabadon letölthette, ha megadta e-mail címét. Benni Cinkle így alig egy hónap alatt névtelen középiskolásból egyszeriben celeb lett. "Minden olyan gyorsan történt, én csak igyekeztem lépést tartani" - magyarázta a The New York Times tudósítójának.
Így működik a YouTube-gyár
Benni Cinkle példája azonban korántsem számít kivételesnek. Az online hírnév csupán az egyik eleme a valóságshow-kon és az okostelefonok, táblagépeken és számítógép-képernyők státusfrissítéseinek örökös izgalmán felnövő tizenévesek életének.
És nem csak a YouTube kínál olyan felületet, ahol számos ismeretlen fiatal elindulhat a hírnév felé vezető úton. Egy 13 éves oklahomai diák, Greyson Chance például azután kapott lemezszerződést, hogy az Egyesült Államokban igen népszerű Ellen DeGeneres talk-show-jában megemlítette, hogy milyen remek zongoraváltozatot készített Lady Gaga Paparazzi című számából.
Ugyanakkor a Benni Cinkle-hez hasonló, nem különlegesen tehetséges fiataloknak is tömegével akadnak követőik. (A Rebecca Black-klip népszerűségét - amelytől Benni ismertsége növekedésnek indult - túlnyomórészt azok a nézők gerjesztették, akik kimondottan utálták a számot, minden idők legrosszabb dalának titulálva - megnézték, utálkoztak, és továbbküldték).
Aztán ott van azoknak a lányoknak a serege, akik rövid klipekben arról fecsegnek, hogy milyen, a legutóbbi divat szerinti holmit vagy sminket sikerült vásárolniuk. Ezek nézhetetlenek a legtöbb felnőtt számára, de több százezer tizenéves vagy fiatalabb lány alig várja, hogy másolhassa társainak vásárlási szokásait.
| A Kaliforniai Egyetem kutatói által készített, nemrégiben publikált tanulmány szerint a hírnévnek egyre inkább megnő a kulturális jelentősége a fiatalok körében. A tanulmány azt vizsgálta az 1967-től 2007-ig terjedő négy évtized vonatkozásában, hogy milyen értékeket közvetítettek az ez idő alatt sugárzott, a pretinédzser korosztályt megcélzó televíziós show-műsorok. Mint kiderült, a hírnév csak 2007-től vált az első számú értékké ezekben a műsorokban, mindaddig a 16 értéket felvonultató lista alsó régióiban jelent meg. A közösségi érzés, illetve a valamilyen csoporthoz való tartozás 1967-ben, 1977-ben, 1987-ben és 1997-ben is a rangsor első vagy második helyén végzett. |
Becslések szerint a világ legnagyobb videomegosztó oldalán, a YouTube-on a regisztrált felhasználók 10 százaléka tartozik a 19 évnél fiatalabbak korosztályába, és a legsikeresebbek számára indított, bevételmegosztásra épülő partnerprogramban minden harmadik résztvevő 25 év alatti.
Meglehetősen nehéz egyensúlyt teremteni a közösségi élet, az iskolai munka és a 7,5 perces celeblét között. Benni Cinkle szerint alapvetően megváltozott az élete azóta, hogy a Friday vírusszerűen elkezdett terjedni az interneten. Az egy dolog, hogy megromlott a kapcsolata Rebecca Blackkel, de a videó berobbanását követően gyakorta került nézeteltérésbe édesanyjával is azzal kapcsolatban, hogy miként kezelje a rajongók megnövekedett érdeklődését.
"Először megcsinálom a házi feladatomat, csak utána kapcsolom be a gépet, és válaszolok mindenkinek" - mesélte Benni. Amikor viszont egyszer édesanyja úgy talált rá, hogy a billentyűzetre bukva álomba merült, tudta, eljött az ideje, hogy közbelépjen: azóta már ő is segít átrostálni lányának a naponta százával érkező üzeneteket.
Videoblogger ellenszélben
Megan Parken, egy 15 éves texasi videoblogger számára még radikálisabb változásokat eredményezett a hírnév. A fiatal lány - aki majdnem 300 000 előfizetőt tudhat magáénak a YouTube meganheartsmakeup csatornáján - sminkútmutatók, vásárlási fogások és életmódtanácsok közreadásával alapozta meg népszerűségét. Amikor ezek a videók berobbantak az online közösségbe, úgy kezdte el kezelni őket, mint valamiféle tanórán kívüli tevékenységet. Úgy gondolta, elég, ha kiszáll a pompomlányok csapatából, és bőven marad ideje a YouTube-csatorna működtetéséhez.
Először megpróbálta titokban tartani YouTube-os életét az osztálytársai előtt. De mivel átlagosan 100 000-en nézték meg egy-egy videóját, ez volt a legrosszabb, amit tehetett. Több osztálytársnője - akiket Megan egyszerűen "átlagos lányoknak" nevezett az amerikai lapban -, gúnyolódott vele, mondván, hogy hatalmas online közösségét javarészt serdületlen kislányok alkotják.
Így hát hamarosan már nem csupán a pompomos karriernek intett búcsút. A YouTube partnerprogramja, illetve a klipekben megemlített kozmetikai márkák gyártóinak révén megnyíló pénzkereseti lehetőség olyan nagyságrendet ért el (diáktársai között meg egyre kényelmetlenebbül érezte magát), hogy a kilencedik osztály elvégzése után úgy döntött, otthagyja a középiskolát, és beiratkozik a Texasi Egyetem online kurzusára, miközben teljes körű anyagi támogatást nyújt szüleinek.
"Fantasztikus pénzügyi lehetőségek nyíltak meg előtte - mesélte a lány édesanyja. - A megtakarításaiból megvette élete első autóját, és az egyetemi tanulmányainak költségeit is maga állja."
Megan tanárai sem voltak különösebben elborzadva. Ahogy egyikük fogalmazott: a kislányból a videókon sugárzik a magabiztosság - nem úgy, mint a tanórákon. Szerinte a YouTube hozta elő igazi énjét.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).