Nem szereztek diplomát: 1300 hallgatónak kell fizetnie
Júliusban több mint kétezren kapták meg az Oktatási Hivatal levelét, hogy lejár a diplomaszerzési határidő és fizetniük kell. Jelenleg 1300-an állnak úgy, hogy fizetniük kellene.
Júliusban több mint kétezren kapták meg az Oktatási Hivatal levelét, hogy lejár a diplomaszerzési határidő és fizetniük kell. Jelenleg 1300-an állnak úgy, hogy fizetniük kellene.
eduline/mti
Szeptember 30-ig pályázhattok a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra - az ösztöndíjasok akár 204 ezer forintos támogatást kaphatnak havonta.
MTI
Tegnap jelentették be, hogy a botrányba keveredett szegedi kancellár, Devecz Miklós beadta lemondását az emberi erőforrások miniszterének. A hírek szerint Balog Zoltán elfogadta a felmondást.
Eduline
Bár a legtöbb iskola a szülők segítségét kéri már abban is, hogy legyen wc-papír a diákoknak vagy tudjanak fénymásolni a tanárok, Czunyiné Bertalan Judit szerint a centralizált oktatásszervezés jó, átlátható, csak éppen még gyerekcipőben jár. Pedig a 60-as években pont ilyen rendszer szerint szervezték az iskolákat.
Eduline
Hamarosan kezdődnek az őszi érettségi vizsgák, a szóbeliket november 5-20-ig tartják. Az általatok feltöltött, kidolgozott magyar- és töritételek közül válogattunk, hogy könnyebb legyen a felkészülés.
Eduline
Feltűnik nektek, ha valaki gúnyolódik vagy éppen feszült? Mennyire vagytok jók az érzelmek felismerésében, mennyire jó a szociális intelligenciátok? A Harvard tesztjéből kiderül.
Eduline
Van, aki már nem csak a Helyesírási szabályzat 12. kiadását használja, hanem egyenesen egy 13., nem létezőt. Újabb helyesírási gyöngyszemek következnek.
Eduline
Felajánlotta lemondását Devecz Miklós, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. A szenátusi ülésen azt mondta, lejárató kampány indult ellene, és nem ő tette ki a Facebookra a megbotránkoztató posztot.
Eduline
Október 9-én kezdődik az őszi érettségi, a szóbeliket novemberben tartják. Összegyűjtöttük az egyes tantárgyak témaköreit, tételsorait.
Eduline
A sors olykor kegyetlen tréfát űz a feltalálókkal, akik miközben a valami új dolgot kutatnak és fejlesztenek, saját találmányuk áldozatai lesznek.
Eduline
A doktori képzés kétéves képzési szakaszból és kétéves doktorjelölti szakaszból állna, és emelkedhet a doktori ösztöndíj összege.
eduline/mti
A következő évek legkeresettebb szakmája az adatspecialista lesz, de óriási szükség lesz marketingmenedzserre és informatikusra is. Szakápolókból és még néhány egészségügyi szakmából szintén hiány várható – írta a hvg.hu.
Eduline
Súlyos összegeket is bukhattok, ha nem figyeltek arra, mennyi idő alatt kell letenni a KRESZ- és a forgalmi vizsgát. Összegyűjtöttük a legfőbb tudnivalókat.
Eduline
Magasabb lesz a minimumponthatár az alap- és osztatlan szakokon, illetve felsőoktatási szakképzéseken, és már csak azok kerülhetnek be osztott mesterképzésre, akiknek van legalább egy komplex, középfokú nyelvvizsgájuk. Íme, a legfontosabb infók a 2016-os felvételiről.
Eduline
Milyen a vizuális memóriátok? Nincs gond a reakcióidőtökkel? Ezzel a játékkal mindkettőt tesztelhetitek.
Eduline
Nem csak chatelésre és szelfizésre használhatjátok a telefonotokat: most bemutatunk pár olyan alkalmazást, amivel nyelveket tanulhattok és a dolgozatokat sem fogjátok többé elfelejteni.
Eduline
A hét legnagyobb botrányát kavart eseménye, hogy az iskolákban megalakult a Pedagógus Önértékelési Csoport (PÖCS) és felállt a Mindennapos Éneklés Bizottsága is. A hét hírei röviden.
Eduline
Valószínűleg te is kaptál már lapos pillantásokat azért, mert tudtál válaszolni a tanár kérdésére. Vagy éppen azért nem mersz beszélni az órán, mert félsz, hogy beszólnak.
Eduline
Nem feltétlenül kell pénzt kiadnod egy-egy nyelvi kurzusért, az interneten ma már számos oldal kínál ingyenes nyelvórákat, ezekből szemezgettünk.
Eduline
Kirúgták a focicsapatból és felfüggesztették az iskolából azt a kaliforniai diákot, aki egy vak társa segítségére sietett.
Eduline