Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tegnap jelentették be, hogy a botrányba keveredett szegedi kancellár, Devecz Miklós beadta lemondását az emberi erőforrások miniszterének. A hírek szerint Balog Zoltán elfogadta a felmondást.

Tegnap az Eduline is
, hogy beadta lemondását a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Devecz Miklós. A kancellár az utóbbi időben több botrányt is okozott, legutóbb a Facebook-oldalára posztolt egy szexista, menekülteket sértő képet. Amit azután eltüntetett. A hétfői szenátusi ülésen pedig azt mondta, az "valamilyen formában hamisított bejegyzés", de azért, hogy az intézményt megkímélje a személyét érő támadásoktól, benyújtja lemondását az emberi erőforrások miniszterének.
Az Átlátszó az EMMI sajtóosztályától a következő választ kapta a lemondás ügyében: "Kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma a következő választ adja: A miniszter tudomásul vette Devecz Miklós lemondását."
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.