#Egyéb





Novemberben döntenek az etikai kódexről

Jogi kifogások, pontosításra vonatkozó javaslatok, valamint átfogó bírálatok is érkeztek a pedagógusetikai kódex tervezetéhez, a támogathatónak ítélt indítványoknak megfelelően átdolgozott dokumentumot novemberi ülésén fogadhatja el a pedagóguskar - írja szerdai cikkében a Magyar Hírlap.






6 tárgy, amit a mai diákok már nem is ismernek: ti emlékeztek még ezekre?

Zene, képek, játékok, videók – ma már mindez elfér egyetlen okostelefonon, de volt idő, hogy fényképezővel fényképeztek, magnón hallgatták a zenét és az internet sem volt mindig mindenhonnan elérhető. Ti még használtátok ezeket, a ma már ritkaságnak számító tárgyakat? Mutatunk hat, korábban mindennapinak számító eszközt, amit a mai gyerekek talán már fel sem ismernek.











Megvannak az orvosi Nobel-díjasok

A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.