Megvannak a világ legokosabb középiskolásai

A PISA-felmérések alapján Szingapúrban élnek a világ legokosabb középiskolásai. De mégis hogyan sikerült elérniük ezt? Egészen sajátosan gondolkodnak az oktatásról.

  • Eduline
Shutterstock

Szingapúr tudományos sikerei nagyban elősegítették az ország virágzó gazdaságának kialakulását, oktatási rendszerük pedig az egész világ számára példaként szolgálhat.

A jól teljesítő diákokhoz szintén jól teljesítő pedagógusok kellenek, és Szingapúrban kiváló tanárok vannak. A CNN-nek nyilatkozó szakértő szerint a felsőoktatásból kikerülő legjobb hallgatók mennek középiskolai tanárnak, és így garantált, hogy jó nevelést kapnak a tizenévesek.

A szingapúri oktatási rendszer másik lényeges eleme, hogy nem a lexikális tudásra fekteti a hangsúlyt, sokkal inkább a kreativitásra. Ahogy a PISA-teszteket is előállító OECD egyik szakembere mondja: nem az a lényeg, hogy mit tudunk. „A Google mindent tud. A világgazdaság az alapján jutalmaz valakit, hogy mire használja az illető a megszerzett tudást.”

A kulcs a tudás kreatív felhasználása, az önálló gondolkodás. Szingapúrban erre pedig már egészen kis korban elkezdik felkészíteni a gyerekeket. Tényleg kis korban, hiszen már óvodában komoly hangsúlyt helyeznek a későbbi előmenetelre. Ám ahogy egy óvodapedagógus mondta: nem okos gyerekeket nevelnek ekkor még, hanem rugalmasokat, akik később alkalmazkodni tudnak az új kihívásokhoz.

Még egy oka van annak, hogy ennyire kiválóan teljesítenek a szingapúri gyerekek, ez pedig az, hogy az oktatás mindig az első. Nem csak a családban rendelnek mindent alá a gyerek megfelelő iskoláztatásának, de a mindenkori kormány is erre a területre helyezi a legnagyobb hangsúlyt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.