Hogyan lesz a 10 százalékos béremelésből 3,4? (igazából 2,5)

Átlagosan 3,4 százalékkal emelkedett a tanárok fizetése az életpályamodell bevezetésével – jelentette be Czunyiné Bertalan Judit. A tanárok ugyanakkor azt mondják, csak 2,5 százalékos a változás, sőt, volt, akinek csökkent a fizetése.

  • eduline/mti
Stiller Ákos

A köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit a pedagógusok világnapján jelentette be, hogy átlagosan 3,4 százalékkal nőttek a tanári fizetések az életpályamodell bevezetése miatt. Emlékeztetett arra, hogy 2013. augusztus és 2014. szeptember között háromszor nőtt a fizetésük.

Az államtitkár beszámolt a modellről végzett kutatásról is. Eszerint a pedagógusok kiemelték, az életpálya fontos, s egyaránt szolgálja az átlátható szakmai előmenetelt és biztosít jobb pénzügyi megbecsülést. Különösen kedvezően fogadták az óvodapedagógusok körében az életpályamodellt. A mesterpedagógusok 93 százaléka, az intézményvezetők 73 százaléka támogatja az életpályát - közölte.

2013-ban béremelést ígért a kormány a tanároknak, ennek az emelésnek a 60 százalékát kapták meg akkor, az ígéret szerint pedig 2017-ig további évi 10-10 százalékkal számolhattak volna. Miközben a 10 százalékról sehol sincs szó, több tanár is azt mondta, a mostani fizetése 2,5 százalékkal nőtt. Az egyikük egy tanároknak szóló Facebook-csoportban jegyezte meg, hogy az emelés annyira sem elég, hogy a háromfős családjával egyszer elmehessen moziba. Egy másik tanár pedig azt mondta, az ő fizetése 5 százalékkal csökkent, de senki sem tudja neki megmagyarázni, hogy miért. Ennyit keresnek a tanárok szeptembertől

Egy tanárnő elmesélt egy történetet, hogy találkozott egy rendőr ismerősével, akiknél szintén volt béremelés, ő nettó 50 ezerrel vihet haza többet havonta, plusz kifizetik nekik a túlórapénzt is. Az ismerőse két napot vállalt a határon a menekültek miatt, az ezért kapott pénzéből pedig meg tudott venni egy új biciklit.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.