#Egyéb









Inkább fizetnek, de menekítik a diákokat az állami iskolákból

Az állami oktatás menekültjei – így hívják azokat a diákokat, akiket szüleik átvisznek egy alternatív iskolába. Nem mindannyian mások, hiperaktívak, csak a szülőknek elege lesz az állami iskolák elavult rendszereiből. De vannak olyan diákok is, akiket menekíteni kell az állami iskolából, mert pánikbetegséget, gyomorgörcsöt okoz nekik.





Véres titkot rejtenek a Disney-rajzfilmek: te ismered az eredeti történeteket?

Történt már olyan veletek, hogy újranézve a gyerekkori kedvenc meséteket, elborzadtatok? Miért írtak bele olyasmit a Disney-féle Hófehérkébe, hogy a vadásznak el kell hoznia a főhős szívét a gonosz királynőnek? Ráadásul ez már az eredetihez képest egy visszafogottabb történet volt. A Disney-rajzfilmek eredeti változatai gyakran véresek, és inkább hasonlítanak egy jól sikerült thrillerre, mint gyerekmesékre.


New York legfelkapottabb étterme egy kollégiumi szobában található

A kollégista lét általában nem épp a finom ételekről szól – gondolhattátok eddig, ám erre igyekszik rácáfolni egy amerikai egyetemista. A Columbia University 21 éves hallgatója éttermet nyitott a kollégiumi szobájában, és akkori sikere lett, hogy az egész országban híre ment. A téli szünetig minden hely elkelt a koliétteremben.