A Magyartanárok Egyesülete is kiáll a tiltakozó tanárok mellett
Újabb támogatója akadt a Herman gimnázium tantestületének.
Újabb támogatója akadt a Herman gimnázium tantestületének.
Eduline
Ez a hét is mozgalmas volt: az államtitkár bejelentett, a diákok fáztak, a tanárok pedig levelet írtak.
Eduline
A hogy képezzünk jó szakmunkásokat kérdésre a kínaiak elég erős választ adnak.
Van egy sorozat a Youtube-on, amiben tiniket szembesítenek mindenfélével, és felveszik a reakciójukat. Kétségtelenül a legviccesebb részek, amikor valami nem is olyan régi dologról derül ki, hogy számukra teljesen ismeretlen. Nos, így történt akkor is, amikor enciklopédiákat tettek eléjük.
Egy egyetemi plakáton bukkant fel a híresség, és csak egyetlen embernek tűnt fel. Még a fotós sem emlékezett rá, hogy egyszer vele dolgozott.
Eduline
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a felnőttképzés átvizsgálását kéri, szerintük ugyanis nem minőségi, csak mennyiségi oktatás folyik és ez csak árversenyt eredményez.
MTI
Jól megy a fejben számolás? Akkor próbáljátok ki ezt a tesztet.
Eduline
Fél évszázad után ismét vizsgálhatják a pszichoaktív szerek orvoslásban rejlő lehetőségeit a Yale-en.
Eduline
Kedves következő elnök! (#DearNextPresident) Ezzel az üzenettel készülnek videók az Egyesült Államok iskoláiban. Mit üzennek a fiatalok az ország következő elnökének?
A Miniszterelnökség pályázatot hirdet közigazgatási ösztöndíjra fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára.
MTI
Pert indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen a dombóvári önkormányzat. A Tolna megyei város vezetése szerint az állami iskolafenntartó nem fordít elég pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, és így gyorsan romlik az épületek állaga - írta a Népszabadság a pénteki számában.
MTI
Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a közép- és emelt szintű németérettségivel kapcsolatos legfontosabb információkat és a mintafeladatokat.
Eduline
Hányan kerülhetnek be az Óbudai Egyetem képzéseire a 2016-os felvételin? Itt vannak a kapacitásszámok.
Eduline
A kevésbé vonzónak ítélt nők rosszabb jegyekre számíthatnak. Ennek két oka is lehet, és csak az egyik függ össze valamelyest a valódi tudással.
Eduline
Mennyire figyeltetek oda irodalomórán? Tudtok válaszolni erre a 10 kérdésre helyesen?
Eduline
A középiskolások számára már visszatért, a főiskolásokat még csak kísérti – ez a korán kelés, amit pont akkor visel az ember nehezen, amikor fiatalként akár délig is tudna aludni. Sokkal könnyebb lenne az élet, ha reggel frissen és kipihenten kelnétek, igaz? Ez nem lehetetlen, csak ismerni kell az emberi szervezet. Adunk pár tippet, hogy ti is reggeli hősök lehessetek.
Eduline
A Szertár új podcast adásában az evolúció olyan bizonyítékainak néztek utána, amik esetenként a mai napig megjelennek az élővilágban.
Eduline
Ismét megrendezik az oktatási piac legnagyobb seregszemléjét, az Educatio Kiállítást Budapesten: a január 21-23. közötti rendezvényen a felvételizőkön kívül a pedagógusok és intézményvezetők értesülhetnek a szakma újdonságairól, a taneszközök és módszerek korszerűsödéséről.
Eduline
Nem volt még elég a pandás feladványokból? Akkor itt van még egy, az eredeti mestertől, bár ezúttal nem lesz nehéz feladatotok.
Eduline
Elstartolt a 2016-os felvételi: megnéztük, mennyien kerülhetnek be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre.
Eduline