A Magyartanárok Egyesülete is kiáll a tiltakozó tanárok mellett

Újabb támogatója akadt a Herman gimnázium tantestületének.

  • Eduline

 

A Magyartanárok Egyesületének választmánya is reagált a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levelére.

„Üdvözöljük a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének kiállását a közoktatásért! Szolidárisak vagyunk kollégáinkkal, és támogatjuk a nyílt levélben megfogalmazottakat” – kezdi levelét az egyesület.

A Magyartanárok Egyesülete ezért arra kéri a többi pedagógust és a szülőket is, hogy támogassák a Hermanosok kezdeményezését.

A héten írtunk arról, hogy a miskolci gimnázium közzétette azt a levelet, amit még ősszel küldtek el a Kliknek és az államtitkárságnak, de választ érdemben nem kaptak.

Hozzászólások

„Mondjon le a kancellár, a rektor és a többi felelős döntéshozó” – elegük lett a képzős hallgatóknak az erőszakbotrány kezelését feltáró jelentés után

Betelt a pohár a képzőművészetis hallgatók körében. „Kultúraváltásra van szükség az egyetemen” – áll a November 25. Bizottság munkája nyomán készült belsőellenőri jelentésben, amely többek között a 2022-ben történt szexuális erőszakbotránnyal kapcsolatos intézményi mulasztásokat tárta fel. A hallgatók és volt egyetemi tisztségviselők most nyílt levélben követelik a vezetés felelősségvállalását – és lemondását.