Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A középiskolások számára már visszatért, a főiskolásokat még csak kísérti – ez a korán kelés, amit pont akkor visel az ember nehezen, amikor fiatalként akár délig is tudna aludni. Sokkal könnyebb lenne az élet, ha reggel frissen és kipihenten kelnétek, igaz? Ez nem lehetetlen, csak ismerni kell az emberi szervezet. Adunk pár tippet, hogy ti is reggeli hősök lehessetek.

A melatonint a sötétség hormonjának is nevezik, és nem véletlenül. Az állatokban és az emberekben egyaránt sötétben termelődik, és ez szabályozza az alvási ciklust. A világítás feltalálása előtt bizony nehéz volt nem elaludni azután, hogy lement a nap: sötétben melatonin termelődött, ez levitte a test hőmérsékletét, és az ember elálmosodott.
Sokszor mondták már, hogy tartsátok távol az ágytól a telefont és a tabletet? Nem véletlenül: minél több időt töltesz világító kütyük társaságában, annál kevésbé fogtok tudni könnyen elaludni, reggel pedig ennek isszátok meg a levét. Minél kevesebb fényt közvetlenül elalvás előtt!
Az sem szerencsés a nyugodt éjszakai alvás szempontjából, ha este edzetek. Persze ha valaki reggel fél nyolckor is alig kecmereg ki az ágyból, attól nem várható el a reggeli mozgás, de bizony ezzel érhető el a nyugodt alvás. A mozgás ugyanis endorfint termel, ami sokáig a testben marad, így feldobottnak érzitek tőle magatokat. Ez este nem túl hasznos, kitolja ugyanis az elalvás idejét, reggel viszont energiát ad legalább ebédig.
És persze a nyugodt pihenés talán legnagyobb ellensége a stressz: sose gondoljatok az ágyban a másnapi dolgozatra vagy vizsgára! Akkor már úgyis késő bármit tenni, lesz, ami lesz.
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A vasárnapi pedagógusnaphoz kapcsolódva jelenthetné be a kormány a NOKS-dolgozók bérrendezését – véli Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte egy ilyen döntés szimbolikus gesztus lenne az új oktatási vezetés részéről.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.
Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.
Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.
Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.