10 fok sem volt az osztályokban, hazaküldték a szegedi diákokat
Három óra után hazaküldték a középiskolásokat hétfőn egy szegedi iskolából, annyira hideg volt.
Három óra után hazaküldték a középiskolásokat hétfőn egy szegedi iskolából, annyira hideg volt.
Eduline
Jól hangzik a rugalmas munkaidő, az ember könnyebben megszervezheti mellette az életét, de kutatások szerint komoly rombolást végezhet a szervezetben. Lehet, hogy jobb, ha inkább hagyományos időbeosztású munkahelyet választotok.
Eduline
Egy Cara nevű kislány nem akart hétfőn iskolába menni, ezért ördögi tervet eszelt ki vasárnapra.
Eduline
Megzavarják a fiatal fiúkat – általában ezzel az indokkal próbálják megszabni sok észak-amerikai és brit iskolában, mit vehetnek fel a lányok és mit nem. Épp az indok, és persze a tény, hogy fiúkra általában semmi ehhez hasonló szabály nem érvényes, indított el egy egész netes mozgalmat. Zoknikért és fedetlen kulcscsontért is büntetés járhat, és egy igazgató szerint a 10 éves lányok zavarba hozzák a férfi oktatókat, ezért mindenkinek nadrágot kell viselni nyáron is – de, mint kiderült, ez sem segít.
Nagy Barnabás
Estére egy műveltségi tesztet hoztunk nektek, amikben lesznek könnyű, de valamivel nehezebb kérdések is.
Eduline
A Business Insider videójából tényleg könnyű megérteni, mi is a tételek lényege.
Képek, amiken a szereplők még akkoriban nem sejthették, milyen hatásuk lesz a történelemre.
Eduline
Lenyűgözte a diákokat, hogy az iskolájuk udvara alatt egy 16. századi kalóz csontjait találták meg.
Eduline
A keresztféléves jelentkezők január 6-ig ellenőrizhetik és módosíthatják az adataikat az e-felvételi rendszerében, pótolhatják a hiányzó dokumentumaikat, és egyszer változtathatnak a jelentkezési sorrenden.
Eduline
Négy elemmel bővült a periódusos rendszer, így a tankönyvekben szereplők elavultak lettek.
Eduline
Nem létező diákok után vett fel támogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola, amely jogosulatlanul több mint 30 millió forintot igényelt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatósága.
eduline/mti
A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.
eduline/mti
Január 16-án nyilvános próbaérettségi napot tart a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője, a Studium Generale. Matematikából, történelemből és közgazdaságtanból is tesztelhetitek a tudásotokat, közép- és emelt szinten is.
Eduline
Elstartolt a 2016-os felvételi, február 15-ig jelentkezhettek a szeptemberben induló egyetemi és főiskolai képzésekre. Összegyűjtöttük a legfontosabb pontszámítási szabályokat.
Eduline
Februárban le kell adni a felvételi jelentkezési lapot, de még fogalmatok sincs, milyen szakot jelölnétek meg? Ezek a pályaválasztási tesztet segítenek a választásban.
Eduline
Ma estére egy kódtörő játszmát hoztunk nektek. Sikerül megfejteni?
Eduline
Hamarosan itt az Oscar-szezon, így a legtöbb filmes cég januárra időzítette a nagyobb bemutatókat.
Eduline
Teljes egészében, eredeti nyelven elérhető Anne Frank naplója az interneten, habár a jogi viták még nem zárultak le teljesen.
Eduline
Az Oktatási Hivatal már nyilvánosságra hozta a magyar, a töri, a matek, és több természettudományi érettségi tantárgy emelt szintű témaköreit, valamint az angolérettségi legfontosabb tudnivalóit.
Eduline
Kínos, ha valaki tele hibával rak ki üzenetet a lépcsőházba, az pedig még jobban, ha valaki úgy próbálja kijavítani, hogy szintén nem tud helyesen írni.
Eduline