Fantasztikus dolgot talált ki Zuckerberg

A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.

  • eduline/mti

 

© Marvel Studios Inc.

A Facebook vezetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelligenciájú komornyik ötletét is egy Facebook-posztban osztotta meg követőivel.

"Úgy képzeljétek el, mint Jarvist, a Vasemberből" - festette le közelebbről a tervet vasárnap a Marvel-film intelligens számítógépes rendszerére célozva.

Zuckerberg először tanulmányozni szeretné a már létező technológiákat, aztán elkezdené tanítani az asszisztenst, úgy, hogy felismerje gazdája hangját, majd megértse azt is, amit mond, és így képes legyen kezelni házában bizonyos dolgokat, mint például a világítást, a fűtést vagy éppenséggel a hi-fi be- és kikapcsolását.

Arra is szeretné megtanítani, hogy felismerje a becsengető látogatókat, és a barátait be is engedje. Emellett a munkájához is igénybe venné a képességeit.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.