Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Van egy sorozat a Youtube-on, amiben tiniket szembesítenek mindenfélével, és felveszik a reakciójukat. Kétségtelenül a legviccesebb részek, amikor valami nem is olyan régi dologról derül ki, hogy számukra teljesen ismeretlen. Nos, így történt akkor is, amikor enciklopédiákat tettek eléjük.

A legtöbben sosem nyitottak még ki ilyen könyvet, más már látta, hogy az anyukája használ lexikont, de az egyik lány óvodából ismerte is.
És hogy hogyan kell ezeket használni? Hogyan kell betűrendben kikeresni bármit? A legtöbben azért erre is lassan rájönnek, de borzasztó lassúnak és körülményesnek érzik a keresést. Szinte el sem hiszik, hogy a Wikipedia előtt ilyesmivel kellett bíbelődni.
Azért többségük sajnálja, hogy lassan teljesen eltűnnek a nyomtatott enciklopédiák a könyvespolcokról. Az egyik lány még meg is síratja az Enciklopédia Britannicát, amit 2010 óta nem adnak ki nyomtatottan.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.