Ezer hallgató kerülhet bajba holnaptól
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1-en.
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1-en.
MTI
Az egyik iskola falára került fel egy Oravecz Nóra-szintű idézet, aminek semmi köze a magyar költőhöz.
Eduline
Az USA oktatásért és az egészségügyért felelős minisztériumainak közös vizsgálata kimutatta, hogy ugrásszerűen emelkedett egyes nemi betegségekkel fertőzöttek száma. Rangsorba szedték a legegészségesebb és a legfertőzöttebb egyetemeket.
Eduline
Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) főtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
A Diákhitel I.-II. is igénylehető az őszi félévre, előbbinél az első utalások októberben érkeznek.
eduline/mti
Újabb szakkollégiummal bővült az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Eduline
Sok fiú a barátnőikről készült képeket töltötték fel és cserélgették, kérésre is bárkinek átadták a képeket. Sok lány mindössze 15 éves volt.
Eduline
Lélekben mi is ez a lány vagyunk, de a nyakatekert póz miatt nem lehet nem nevetni a készült alkotásokon.
Eduline
Külsős vezetőt jelöltek ki az iskola élére, holott alig kapott támogatást.
Eduline
Mit számít az az egy betű, ezért már ne hívjuk vissza- gondolhatták a gondos szerkesztők.
Eduline
A very az angol nyelv egy nagyon furcsa szava, a választékos beszédben érdemes kerülni.
Eduline
Diákok kezdeményeztek a tanévnyitó napjára egy jótékonysági fesztivált, ám az engedélyezést követően augusztus végén visszavonta a területfoglalási engedélyüket a rendőrség, ráadásul az önkormányzat is - véletlenül - csak a rendezvény időpontját követően hajlandó összeülni, hogy új helyszínről döntsenek. A szervezők között találni olyanokat, akik aktívan tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellen.
Eduline
Bár rongyrázásnak tűnhet, a frissen felvett hallgatók számára ez inkább a legepikusabb köszöntés lehet az egyetemi élet kapujában.
Eduline
Minden korábbinál jobban, 4200 kilométerre megközelítette a Jupitert az öt éve felbocsátott Juno űrszonda, amely igyekszik kifürkészni a Naprendszer legnagyobb bolygójának titkait - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
eduline/mti
Alex Gorosh szórakoztató módon örökítette meg lehetetlen próbálkozását, hogy bejárja London múzeumait egyetlen nap alatt. Nagyon elfáradhatott a végére.
Eduline
A diákok kétharmada - minden alsó tagozatos gyermek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren - ingyenesen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben - mondta Rétvári bence államtitkár. Emiatt
eduline/mti
Mindezt annak ellenére, hogy a Klik átveszi a működtetői jogokat is a településektől, így alig lesz beleszólásuk a helyi ügyekbe.
eduline/mti
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet minden évfolyamra elkészítette az új kísérleti tankönyveket, valamint az első, ötödik és kilencedik évfolyamnak megjelentek az új generációs tankönyvek - mondta sz intézet főigazgatója szombaton az M1-en.
eduline/mti