Több iskola épült és megújult, nem tétlenkedtek az önkormányzatok

Mindezt annak ellenére, hogy a Klik átveszi a működtetői jogokat is a településektől, így alig lesz beleszólásuk a helyi ügyekbe.

  • eduline/mti
MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Pest megye

A meglévő iskolák egy részének kisebb felújítása mellett új oktatási épületeket hoztak létre, egyebek mellett Ecseren és Budaörsön. Ecseren a Laky Ilonka általános iskola három tanteremmel és egy csoportszobával bővült. Az új, csaknem 400 négyzetméteres ingatlanrész a két, korábban épült szárnyat köti össze - tájékoztatott Gál Zsolt (független) polgármester. A berendezéssel együtt mintegy 150 millió forint állami forrásból finanszírozott beruházásra a gyermeklétszám emelkedése miatt volt szükség.

Budaörsön a Bleyer Jakab német nemzetiségi általános iskola gyógypedagógiai tagozata költözhet új épületbe - közölte Nagy Ildikó Emese városházi szóvivő. Az 500 négyzetméternyi hasznos alapterületű, teljesen akadálymentesített földszintes épület kivitelezése 320 millió, berendezése 25 millió forintba került, a teljes költséget az önkormányzat állta. A négy tantermet, könyvtárat, számítógépes és technikatermet, foglalkoztatót, konyhát, sportegységet is magába foglaló iskolában negyven, értelmileg enyhén sérült, illetve középsúlyos értelmi fogyatékos fiatal kezdheti meg az új tanévet.

Emlékezetes, Budaörs is azon települések közé tartozik, amely határozottan tiltakozik a működtetői jogok elvétele ellen. Ráadásul az elmúlt években milliárdos tételeket fordítottak a város iskoláira, melyek működésére alig lesznek a jövőben befolyással.

Tovább tiltakozik Budaörs az iskolák államosítása ellen

A budaörsi képviselő-testület szerdai ülésén "elvi nyilatkozatot" fogadott el, amelyben tiltakozik "a várost sújtó 2,3 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulás" és "iskolái teljes államosítása miatt" - tájékoztatta közleményben a polgármesteri hivatal az MTI-t. Azt írták: a kormányzat a 30 ezer lakosú Budaörstől kívánja elvonni annak 21 milliárd forintnak több mint tíz százalékát, amelyet az összes magyar önkormányzatra vetettek ki.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nyíregyházán a nyári szünet ideje alatt harminc önkormányzati fenntartású óvodában, iskolában, kollégiumban, bölcsődében zajlottak felújítási munkák. A www.nyiregyhaza.hu oldalon közölt információk szerint a helyhatóság saját forrásból 186 millió forintot fordított az épületek rekonstrukciójára: elvégezték a vizesblokkok, a külső homlokzatok felújítását, megszüntették a beázásokat, kicserélték a tetőtér héjazatát, a nyílászárókat. Jövőre 700 millió forintos pályázati forrásból hat óvoda teljes körű megújítását tervezi a nyíregyházi önkormányzat.

Veszprém megye

Veszprémben mintegy 90 millió forintot költöttek oktatási intézmények korszerűsítésére, kisebb felújításokra - tájékoztatta a város alpolgármestere az MTI-t. Némedi Lajos (Fidesz-KDNP) elmondta: tízmillió forintból újul meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka. A beruházás pályázati forrásból valósul meg, 30 százalékos önrész mellett. A fejlesztés nyomán több ezer diák és felnőtt sportolhat a korábbiaknál kedvezőbb feltételek között.

Az alpolgármester kifejtette: a város két általános iskolájában homlokzati nyílászárókat cserélnek, 28 millió forint értékben. A falvizesedés okozta károk felszámolására két iskolában költenek, összesen ötvenmillió forintot, vakolatcserére pedig egy intézményben hárommillió forintot szánnak. A középiskolai kollégiumban és egy általános iskolában vizesblokkot újítanak fel, 11 millió forint értékben.

Békés megye

Békés megye több településén, így Sarkadon, Kondoroson és Mezőberényben jelenleg pályáznak iskolafelújítási forrásra az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. Békéscsabán több oktatási intézményt is felújítottak a nyári szünetben - tájékoztatta Harangi Zsuzsa sajtóreferens az MTI-t. A Lencsési Általános Iskola területén 20-szor 40 méteres műfüves labdarúgópályát alakítottak ki, amelyhez hárommillió forintos önrész mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség biztosított nyolcmillió forintos forrást.

A Trefort utcai kollégium az új tanévben induló középfokú rendészeti képzés tanulóinak szállásaként szolgál majd, itt az egyik épületszárny két szintjét újították fel 44 millió forintos belügyminisztériumi forrásból. További két általános iskolában nyolcmillió forintnyi önkormányzati forrásból újították meg a tornatermet kiszolgáló vizesblokkokat, valamint alakítottak ki három új tantermet.

Békésen húszmillió forintnyi önkormányzati forrásból alakították át egy volt bölcsőde épületét három osztályteremmé és egy tornateremmé. A fejlesztést az indokolta, hogy a 2016/2017-es tanévben a tervezett osztálylétszámokon felül a magas jelentkezések miatt szükségessé vált további három alsó tagozatos osztály beindítása - mondta Kissné Ilyés Mária sajtóreferens.

Gyomaendrődön az önkormányzat minden évben tízmillió forintot szán az oktatási intézmények nyári felújítására. Idén világítást, homlokzatot korszerűsítettek, tetőszerkezetet javítottak, nyílászárókat cseréltek ki.

Gyulán egy óvoda felújítása és bővítése zajlott a nyári szünetben. A munkálatokra harmincmillió forintot pályázati forrás volt, amelyet tizenötmillió forint önerővel egészítettek ki - mondta Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester.

Vas megye

Harminc állami fenntartású köznevelési intézményben voltak korszerűsítési és karbantartási munkák a nyáron, erre 24 millió forintot fordítottak - mondta Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombathelyi tankerületének igazgatója az MTI-nek.

Problémás vezetők is maradtak a megreformált Klikek élén

Akadnak, akik korábbi munkája során nem volt maradéktalanul békés a viszony az iskolákkal: igazgatóváltások, iskolabezárások és megkérdőjelezhető vizsgálatok jellemzik az általuk irányított tankerületeket.

Felsorolása szerint Vasszécsenyben az Ambrózi-Migazzi István Általános Iskolában a vizesblokkokat korszerűsítették, világítótesteket cseréltek és megjavították a tetőt, a szombathelyi Micimackó Óvodában felújítottak egy vizesblokkot és kicseréltek egy uszodai berendezést, a rumi Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban hálószobák és tantermek parkettáját újították meg. A Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában öt tanterem padozatát cserélték ki, a Kardos László Általános Iskola alsóújlaki tagintézményében a tornaszobát újították fel.

Szombathely önkormányzatának felújítási alapjából a helyi Művészeti Szakközépiskola épületének felújítására 3,5 millió forintot költöttek az Aranyhíd oktatási és nevelési központnak pedig egy uszodai páramentesítő készüléket vásároltak 1,5 milllió forint értékben.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.