Titkos kert és ódon könyvtár: a legjobb budapesti helyek tanuláshoz
Komoly segítség lesz ez azoknak, akik most kerültek fel Budapestre, és a kezdeti bulizások után tanulni is szándékoznak.
Komoly segítség lesz ez azoknak, akik most kerültek fel Budapestre, és a kezdeti bulizások után tanulni is szándékoznak.
Eduline
Egy teszt, ami a kézírásod alapján következtet a személyiségedre.
Eduline
Alapítványával felsőoktatásban tanulókat támogatna a miniszterelnök barátja.
Eduline
Ingyenessé teszik az alapozó képzést és elérhetőbbé a rendes tananyagot.
Eduline
A ByLock nevű titkosított üzenetküldő alkalmazás használata miatt adtak ki elfogatóparancsot 147 tanár ellen a közép-törökországi Kayseri városban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
MTI
Az eljárások még nem fejeződtek be. Az igazgató sincs már a posztján, mióta a Máltai Szeretetszolgálat átvette az irányítást.
Eduline
Horváth Leon állami gondozott volt, ebből fakadóan érzelmileg is stabil közegre lett volna szüksége, ám a gyámügyesek csak problémát láttak a fiúban, így speciális intézetbe dugták - hibásan.
Eduline
Sok panasz érkezik az oktatási jogok biztosához az új tanév kezdetén.
MTI
A tavalyi négy helyett az idén már hat magyar egyetemet soroltak a világ legjobb felsőoktatási intézményei közé a Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei, a 2016/2017-es nemzetközi rangsort kedd hajnalban hozták nyilvánosságra. A szegedi egyetem, az ELTE és a Corvinus megőrizte 2015/2016-os helyezését.
Eduline
Egy idei tankönyvben Orbán és Gyurcsány is szerepel, így aztán újra központi témává vált a tankönyvhelyzet. Aligha véletlen, hogy szinte nemzeti sporttá vált a tankönyves bakik vadászata - ehhez pedig bőven szolgáltattak muníciót a szerzők.
Eduline
A budapesti joghallgatóknak tartanak bulit jövő csütörtökön, ehhez készült egy videó.
Ösztöndíj-programot hirdet a Diákhitel Központ, a juttatásra minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás jelentkezhet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik.
MTI
Nem csak szülők, de szakértők is úgy vélik, hogy kiegyensúlyozottság nélkül került bele a 8. állami történelemkönyvbe Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter miniszterelnökök. Az MSZP Aáry-Tamás Lajoshoz fordul, hogy vizsgálja ki, hogy szabályszerű-e a politikusok megjelenítése, mert szerintük Orbánról kedvezőbb képet festenek.
Eduline
Komoly problémát jelent a háromszékieknek, hogy évente hat osztálynyi fiatal tűnik el az általános iskola és a középiskola között.
Eduline
Szakemberek segítik a tiszabői iskola működésének átalakítását, melynek néhány héten belül már hatalmas eredményei vannak, mindenki a pozitívumokról mesél.
Eduline
Bár kötelező emelt szinten érettségiznie a szakgimnáziumi tanulóknak a szaktárgyukból, a végzősök csak most tudhatták meg, hogy miből vizsgáznak.
Eduline
A hazai informatikai munkaerőpiacon tavaly 22 ezer állás volt betöltetlen, ami a közvetett multiplikátorhatásokkal számolva 72 ezer embernek adhatott volna munkát a nemzetgazdaságban - írta a hétfői Világgazdaság Horváth Ádámot, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási igazgatóját idézve.
MTI
Központosított továbbképzés, fizetésemelés és új tantárgyak jellemzik az új tanévet, melyet már egy átszabott Kliken keresztül próbál irányítani a kormány.
Eduline
Nem állítjuk, hogy könnyű, de nem is lehetetlen.
Eduline