Egy applikáció miatt tartóztattak le török tanárokat

A ByLock nevű titkosított üzenetküldő alkalmazás használata miatt adtak ki elfogatóparancsot 147 tanár ellen a közép-törökországi Kayseri városban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

  • MTI

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot és követőit teszi felelőssé a hatalomátvételi kísérletért.

Török tisztségviselők szerint a ByLock szerepet játszott a puccskísérlet koordinációjánál is.

A gyanú alapján az érintettek megsértették a török alkotmányt, kísérletet tettek a kormány megdöntésére, valamint fegyveres terrorszervezet tagjai.

A rajtaütésekben részt vevő 400 rendőr néhány tanárt már előállított, de az Anadolu nem közölt további részleteket.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.