Havi 70 ezer forintos ösztöndíjra pályázhattok

Ösztöndíj-programot hirdet a Diákhitel Központ, a juttatásra minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás jelentkezhet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik.

  • MTI
Shutterstock

A Diákhitel Központ hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat.

A 14 győztes pályázó egy tanéven keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A most útjára indított ösztöndíj program célja kifejezetten a diákhitellel rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatók ösztöndíjjal történő támogatása a 2016/17-es tanév alatt (két egymást követő tanulmányi félévben, azaz 10 hónap időtartamban).

A havi 70 ezer forintos ösztöndíj hozzájárulhat ahhoz, hogy a jó képességű és szorgalmas diákok kizárólag a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni vagy akár előtörleszthessék diákhitelüket - írták. Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve az előző két lezárt félévben a legalább 4,00-es súlyozott tanulmányi átlag is.

Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a felsőoktatási intézmény által kitöltött hallgatói jogviszony igazolását az előző két tanulmányi félévről, a diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a diákhitel szakmai grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertes pályázókra az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján. A grémium tagjai: Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

A Diákhitel Központ szeptember 26-ig várja a hallgatók jelentkezését az ösztöndíj programra. Részletek a

ezen az oldalon

találhatók.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.