A világ egyik legjobb egyetemén tanulhattok jövő nyáron támogatással: újabb lehetőség
A Yale kéthetes nyári kurzusaira jelentkezhetnek kiemelkedő eredményű középiskolások, a diákok anyagi támogatásra is pályázhatnak.
A Yale kéthetes nyári kurzusaira jelentkezhetnek kiemelkedő eredményű középiskolások, a diákok anyagi támogatásra is pályázhatnak.
Eduline
Újabb tanulási tippeket hoztunk azoknak, akik a ZH- vagy vizsgaidőszakra, nyelvvizsgára vagy éppen az érettségre készülnek. Olyan könyvből mutatunk nektek részleteket, amely segíthet a tanulásban.
Eduline
856 szaktanári állásajánlatot számoltak össze a kozigallas.hu oldalon Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Eduline
Tanulni kell megtanítani a gyermekeket, mert nem tudni, hogy aki most kezdi az iskolát, milyen világban kezd majd dolgozni a diplomája megszerzése után - jelentette ki a Nemzeti alaptanterv (Nat) megújításáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten, az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt, tájékoztatást adva az új Nat helyzetéről.
MTI
Nyilvánosságra hozták a 2016-os PIRLS-felmérés eredményeit, amely ötven ország negyedikes diákjainak szövegértési készségét vizsgálja. A kutatási összefoglaló több, a szülők számára is megfontolandó összefüggésre hívta fel a figyelmet.
Eduline
Állami fenntartásba kerültek az iskolák, biztonságosabbak a működési körülmények, és a pedagóguséletpálya-modell is érezteti a hatását - Palkovics László oktatási államtitkár szerint ezért értek el jobb eredményt a negyedikes diákok a 2016-os PIRLS-vizsgálaton, mint 2011-ben.
eduline/mti
A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra.
MTI
Ezer könyvet rejtett el az országban a Libri, egy online térkép segít abban, hogy rátaláljatok a kötetekre.
Eduline
A 2020-ban záródó uniós finanszírozási ciklus után jelentős mértékben csökkennek majd a vissza nem térítendő támogatások, miközben emelkedik a projektekben vállalandó önrész mértéke. Tehát ha a közeljövőben érdemi fejlesztéseket, illetve felzárkóztatást szeretne elérni Magyarország az oktatás területén, akkor a következő kormánynak jelentősen, százmilliárdokkal növelnie kell a költségvetésben az oktatási rendszer finanszírozását, hogy pótolja a kieső uniós forrásokat - írja a Magyar Nemzet.
Eduline
Várhatóan két hét múlva megkezdheti működését a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek érdekképviseleti szervezete, nyugdíjas pedagógusokat azonban egyelőre nem közvetíthetnek ki - írja a Magyar Nemzet.
Eduline
Hogyan nézne ki egy munkanapotok, ha valamelyik autóipari vállalat beszállító fejlesztő mérnökeként dolgoznátok? Milyen feladatokat kellene megoldanotok, milyen tulajdonságokkal és ismeretekkel kell rendelkeznetek, ha ilyen pozícióra pályáztok? Utánajártunk.
Eduline
Több száz menekült gyermek számára iskola építéséért és oktatásuk biztosításáért egy Libanonban élő 16 éves szíriai menekültnek ítélték oda hétfőn a rangos Nemzetközi Gyermek-békedíjat.
MTI
Rekordszámú, 248 hallgató jelentkezett a 2017/18-as tanév első félévében a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra. 89-en meg is kapták a havi 120-240 ezer forintos támogatást.
MTI
Újra fellángolt a vita a kötelező olvasmányokról, fontos kérdés, van-e helye Jókainak, a Csongor és Tündének vagy éppen Kazinczynak az olvasmánylistákon. Egy biztos: jó néhány olyan kötelező vagy ajánlott olvasmány kerül elő az általános és középiskolákban, amelyeket még évekkel később is szívesen leveszünk a polcról. Íme, néhány nagy kedvenc.
Eduline
Arany-feldolgozást készített a Margaret Island, ezzel a változattal akár az irodalomórát is fel lehet dobni.
Eduline
Szívesen letöltenétek a telefonotokra néhány hasznos appot? Ma öt alkalmazást ajánlunk nektek, van köztük nyelvoktató, fordító, memóriafejlesztő és ébresztő is. Közös bennük: mindegyik ingyenes.
Eduline
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - írja a hvg.hu.
Eduline
Közeledik a vizsgaidőszak, egymást érik majd az írásbeli és a szóbeli vizsgák? Ma egy olyan könyvből hoztunk nektek részleteket, amely segíthet a tanulásban.
Eduline
A Bakáts téri iskola megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy nem javasolta egy Asperger-szindrómás diák részvételét a tavalyi ballagáson - írja a hvg.hu.
Eduline
Még az idén 6,2 milliárd forintos informatikai fejlesztési támogatást kapnak költségvetési forrásból a közép-magyarországi régió oktatási intézményei - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Pécelen.
MTI